Nem fog megjelenni a HTC Grip

A HTC hivatalosan is megerősítette, hogy a viselhető kiegészítő nem kerül a boltok polcaira.

Nem fog megjelenni a HTC Grip

A HTC szekere már hosszú ideje nem találja az előre mutató utat, és a vállalat most egy újabb kudarcot kénytelen elkönyvelni. A tajvani alakulat Mobile World Congressen leleplezett viselhető kiegészítője soha nem fog kereskedelmi forgalomba kerülni.

A HTC március elején a One M9 mellett bemutatott egy igazán érdekes kütyüt is, a Gripet, ami egy remekbe szabott viselhető kiegészítőnek ígérkezett. A Grip alapvetően egy csuklópántra emlékeztetett, de az 1,8 hüvelykes PM-OLED kijelzőnek köszönhetően nagyon sok információval lett volna képes szolgálni a felhasználója számára. A Barcelonában reflektorfénybe állított szerkezet eredetileg még tavasszal a boltok polcain landolt volna, most pedig már nyár közepe van, így sejteni lehetett, hogy a színfalak mögött valamilyen probléma van a Grippel. Miután egyre több érdeklődő hiányolta már a készüléket, a HTC végül hivatalosan is beszámolt arról, hogy a Grip sajnos sosem lesz megvásárolható. A fitneszkiegészítő 200 dollárba került volna.

Azt hivatalosan nem lehet tudni, hogy pontosan mi áll a döntés hátterében, de az a hír járja, hogy nem volt eléggé „viselésbiztos”. A tesztelői visszajelzések valószínűleg nem feleltek meg a várakozásoknak, és ez tehetett keresztbe a Gripnek. Pedig a Mobile World Congressen még arról szóltak a hírek, hogy még a MIL-STD-810G katonai szabványnak is megfelel az eszköz strapabírósága. Nos, látszólag ez sem volt elég, és vélhetően túl gyorsan amortizálódott hordás közben. Szomorú, hogy a célegyenesben vérzett el a Grip, hiszen már sikeresen teljesítette a Bluetooth SIG ellenőrzését, és így megszerezte a szükséges engedélyeket. A HTC még az Under Armour segítségét is kérte a tervezés során, hogy minél jobb legyen a végeredmény.

Öröm az ürömben, hogy a HTC nem adja fel ennyivel ezt a szegmenst, és már dolgozik a Grip utódján. Arról egyelőre pontosabb információval nem szolgált a vállalat, hogy a következő viselhető kütyü miképpen fog kinézni, vagy mégis mire lesz képes, de annyi biztos, hogy annál is az egészség és a fitnesz lesz a középpontban a fejlesztés során. Az újdonság a tajvaniak álláspontja szerint még idén be fog mutatkozni. Remélhetőleg ezúttal már kereskedelmi forgalomba is eljut a várva várt termék, a befektetők ugyanis vélhetően nem örülnének egy újabb zátonyra futott projektnek, ami a fejlesztéssel sok pénzt emészt fel, de bevételt egyáltalán nem termel.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward