A Google még a nyáron jelentette be a „For You” vagyis Neked lapot a Google Térképen, de ezt egészen mostanáig viszonylag limitáltan lehetett elérni. Ezúttal viszont arról számolhatunk be, hogy a cég hirtelen nagyon sok felhasználó számára tette elérhetővé az elmondása alapján remek lehetőségeket nyújtó funkciót.
A vállalat egy friss blogbejegyzésben számolt be arról, hogy az androidos készülékek tulajdonosai ettől kezdve már világszerte több mint 130 országban férhetnek hozzá a Neked felülethez. És ezen felül azt is bejelentette a keresőóriás, hogy már az iOS esetében sem kell erről lemondani. Ettől kezdve iPaden és iPhone-on is elérhető a Térkép applikációban a Neked fül, ráadásul rögtön 40 országban vált hozzáférhetővé az új felület.
A Neked rögtön a kezdőképernyőről megnyitható, a jobb alsó sarokban van a gombja. Ez kihasználva az emberek személyre szabott ajánlásokat kaphatnak a Google Térképtől, ami az alapján fog különböző lehetőségeket kínálni az érintetteknek, hogy milyen helyeken jártak, mely pontokat kedvelik a térképen. Ez mindig igyekezik majd összeszedni minden olyan információt, ami valamilyen tekintetben érintheti a Google-fiók tulajdonosát. A nyaralás során ezzel meg lehet találni például az olyan közeli éttermeket, amik a kínálatot tekintve megfelelőek lehetnek, de egyéb módon is kiveheti majd a Neked a részét a utazások tervezéséből.
A Google valószínűleg arra számít, hogy az ünnepi időszakban nagyon sokan vehetik majd jó hasznát a Neked felületnek. Ez idő alatt számos különböző módon segíthet az újdonság a felhasználókat, akik így a későbbiekben is előszeretettel fogják a Neked funkciót elővenni.