Négy új iPad Pro érkezik

Négy új iPad Pro érkezik

Az Apple egyik kínai partner véletlenül felfedte az érkező újdonságokat. Viszont túl sok konkrétumot nem tudhattunk meg egyelőre arról, hogy milyen formációban futnak majd be ezek a készülékek.

Az Apple az eredeti tervek szerint március legvégén mutathat be újdonságokat, amennyiben nem halasztja el az eseményét az új koronavírus-járvány miatt. És arról már régóta lehet híreket hallani, hogy befuthatnak majd friss iPad Pro termékcsalád is egyebek mellett. Most pedig már azt is tudni véljük, hogy négy különböző konfiguráció kerülhet majd leleplezésre.

Érkezik egy 11, valamint egy 12,9 hüvelykes változat, és mind a kettőből két különböző lesz. Hogy ezek miben mutatnak eltérést, azt nem lehet tudni jelen helyzetben, de jó eséllyel arról lehet szó, hogy az egyik modellnél csak Wi-Fi-t lehet használni internetelérésre, a másiknál azonban már a mobil hálózati modem is biztosított lesz. Az Apple valószínűleg itt még csak 4G LTE hálózati támogatást nyújt majd, az 5G-ről egyelőre le kell mondani.

A 11 colos iPad Pro különböző modelljei az A2228, illetve az A2231 azonosítókat kapták, a nagyobb táblagép esetében pedig az A2229 és az A2233 modellszámok bukkantak fel. Az ECC adatbázisában korábban az A2228 és az A2229 azonosítók már felbukkantak, így mondhatni hitelesnek tűnnek az információk.

Galéria megnyitása

Az Apple már három kamerával vértezheti fel az új iPad Pro táblagépeket, így ezek minden korábbinál jobb fotó képességekkel rendelkezhetnek majd. Ráadásul az a hír járja, hogy még 3D ToF szenzorral is meg lesznek toldva. Ez utóbbit az Apple az ARKit esetében használhatja majd fel azért, hogy még izgalmasabb lehetőségeket biztosítson a felhasználók számára. Az Apple ezeket a készülékeket már teljes értékűen felkészítheti majd az egér és a billentyűzet használatra a produktivitás növelése érdekében.

Neked ajánljuk

Kiemelt
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap