A Windows Mixed Reality eszközök mivel nem terjedtek el széles felhasználói körben, így inkább az üzleti szférát vették célba azok gyártói. A Microsoft szabványának a legnagyobb hátránya, hogy csupán két, a szemüvegbe épített kamerával pásztázza a külvilágot.
Pontosabban nem is ezzel a részével van gond, hiszen ez a fajta követés bőven elég a fejmozgásból adódó pontos helymeghatározásra a térben. A probléma ott van, hogy a kontrollereket nagyon könnyű holttérbe vinni, ilyenkor pedig a követés rövid időn belül megszűnik. A WMR technológiát több gyártó is licenceli, viszont a HP az, aki a tavalyi évben az elérhető áru és kereskedelmi forgalomba kerülő headsetek közül a legmagasabb felbontású VR szemüveget hozta a piacra.
A HP Reverb indulása nem volt zökkenőmentes, az első széria minden tagját visszahívták a vásárlóktól, viszont azóta a szimulátorosok és a VR-t használó vállalatok körében töretlen népszerűségnek örvend. A felbontását azért nem írom le ide, mert kevesebb értelme van egy VR szemüveg pixeleit legépelni, mint anno a megapixel-háború volt a fényképezőknél. A különbséget csak a szemüvegbe nézve lehet látni és legyen annyi elég, hogy RGB szubpixeles kijelzőjének hála tűéles képe van.
Egy reddit felhasználó pletykája alapján viszont lehetséges, hogy kap még két kamerát a HP Reverb egy fejlesztett változata és elképzelhető, hogy ez már nem WMR rendszert fog használni, akkor pedig új kérdések is felmerülnek a jövőt illetően. Kicsi esélyt látok arra, hogy az Oculus tökéletesen működő Insight technológiáját licencelnék, inkább valószínű, hogy a HP-nél úgy döntöttek, dobják a Microsoft részéről gyenge támogatottságú WMR szoftverkörnyezetet és saját rendszert írtak a szemüvegnek valamilyen OpenVR megoldással.
Ennek következtében nagyobb, bár nem teljes kompatibilitás várható a SteamVR-ral. Lehetséges, hogy kontroller szintjén problémákba fog ütközni a gyártó, ezért arról is nekik kell gondoskodniuk, hacsak nem sikerült megállapodniuk a HTC-vel a Cosmos kontrollerek használatát illetően. Mivel a HP Reverb megítélése nagyon pozitív a VR körökön belül, ezért vagy a rajongók készíthetnek kompatibilitást nyújtó appokat hozzá, vagy a fejlesztők teszik natívan támogatottá az eszközt.
Ha igaz a pletyka, akkor ez a régóta kért változás egy nagyon izgalmas szemüveget fog hozni magával idén.