Nagyon szép pénzügyi negyedévet zárt a Microsoft

Növekvő teljes árbevétel, növekvő profit és remekül teljesítő üzletágak – a Microsoft illetékesei elégedettek lehetnek az eredményekkel.

Nagyon szép pénzügyi negyedévet zárt a Microsoft

A Microsoft a napokban közzétette legfrissebb pénzügyi jelentését, amely a cég 2014-es pénzügyi évének második negyedéves eredményeit tárja a nyilvánosság elé. A szóban forgó pénzügyi negyedév 2013. december 31-én zárult.

A számok meglehetősen pozitív képet festenek a cég teljesítményéről, ugyanis teljes árbevétel tekintetében sikerült rekordot dönteni, de ezzel együtt a működésből származó bevétel, a gross margin és a profit is emelkedett. A szóban forgó pénzügyi negyedév 24,52 milliárd dolláros teljes árbevétellel zárult, amelyhez 6,56 milliárd dolláros profit társult, a részvényenkénti nyereség pedig 0,78 dollárt tett ki. A teljes árbevétel összességében éves szinten 14%-kal nőtt, ami meglehetősen szép eredmény.

A vállalat beszámolója szerint a Windows OEM árbevétel 3%-kal csökkent, a Windows Pro OEM árbevétel pedig 12%-kal nőtt. A Surface táblák szegmensében a teljes árbevétel negyedéves szinten több, mint duplájára emelkedett: az első pénzügyi negyedévben még csak 400 millió dollár folyt be a táblák értékesítéséből, a második pénzügyi negyedév folyamán azonban már 893 millió dolláros teljes árbevétel sikerült elkönyvelni. Xbox konzolokból 7,4 millió darab került a viszonteladói-hálózatba: Xbox 360-ból 3,5 millió, Xbox One-ból pedig 3,9 millió. Ezzel együtt a Bing részleg is jól teljesített, ugyanis a Bing piaci részesedése 18,2%-ra nőtt, a reklámbevételekből pedig a korábbinál 34%-kal magasabb összeg folyt be.

Üzleti fronton elmondható, hogy az SQL szerver üzletág tovább növelte piaci részesedését, teljes árbevétele pedig kétszámjegyű növekedést produkált. További jó hír, hogy az üzleti felhő alapú szolgáltatások teljes árbevétele több, mint duplájára nőtt.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward