Shop menü

NAGYON ERŐS RAJTOT VETT AZ IOS 16, ÉS MÁR ÉRIK AZ IOS 16.1

Egyelőre gyorsan terjed a friss iOS, a felhasználók pedig már arra készülhetnek, hogy mit hoz majd az iOS 16.1, és azt már most lehet látni, hogy lesz néhány plusz funkciója.
Szécsi Dániel
Szécsi Dániel
Nagyon erős rajtot vett az iOS 16, és már érik az iOS 16.1

Az Apple a héten indította el az iOS 16 operációs rendszert, és máris megvannak az első számok arról, hogy mennyien telepítették rögtön az indulást követően a friss környezetet. Emellett pedig a vállalat elindította az iOS 16.1 első bétáját is, melyben már fel lehet fedezni egy pár fejlesztést, és ezzel már a mini iPhone-ok is megkapják az újfajta akkumulátor töltöttségi szint jelző ikont.

Az iOS operációs rendszer nagyon gyorsan szokott terjedni minden évben, ha az Androidhoz viszonyítjuk. Magához mérten azonban szoktak lenni hullámvölgyek, vannak olyan főverziók, amik kevésbé keltik fel az emberek érdeklődését, és most úgy tűnik, hogy az iOS 16-ra nem lehet majd panasz ebből a szempontból. Még csak két napja indult, de már most lényegesen jobban áll, mint tavaly az iOS 15, ami viszonylag nyögvenyelősen terjedt.

Már most az aktív iPhone-ok 11,6 százalékán az iOS 16 operációs rendszer fut.

Ennyi idő alatt tavaly az iOS 15-nek csak a mobilok 8,5 százalékára sikerült eljutnia, ami azért tényleg egy egészen látványos különbség. A korábbi évekhez képest is nagyon szépen szerepel az újdonság, szóval az Apple elégedetten nyugtázhatja az adatot. Azt pedig mondanunk sem kell, hogy az Android esetében hónapokba telik, mire egy új főverziós frissítés ekkora embertömeghez eljut.

Galéria megnyitása

Érdekesség, hogy amennyiben a számok helytállóak, több mint 100 millió készüléken van jelen az iOS 16. Tudniillik már tavaly elérte a vállalat az 1 milliárd aktív iPhone-ról szóló mérföldkövet. Csak az Egyesült Államokban közel 150 millió Apple okostelefon van használatban.  Szóval a 10 százalék feletti iOS 16 használat biztosan azt jelenti, hogy már bőven megvan a 100 milliós határ átlépése. Mindez két nap leforgása alatt.

Az iOS 15-öt ez alapján most 78,1% használja, és 10% körül van a régebbi kiadásokat alkalmazók tábora. Idén egyébként kevesebb mobil frissült az új iOS-re, mint egy évvel korábban, ennek fényében a mostani eredmény még jobbnak tűnik.

Galéria megnyitása

Most pedig nézzük, mit hozhat az iOS 16.1, ugyanis arra is érdemes lesz frissíteni. Innentől érdekes módon törölhető lesz a mobilokról a Tárca szolgáltatás. Az Apple egyre több programnál nyújt erre lehetőséget. Az iOS 16-tól már lehet használni százalékos kijelzést az akkumulátor töltöttségi szintjére, aminek sokan örülnek, viszont egyelőre a funkció nem mindenkinél érhető el. Az iOS 16.1 kiterjeszti ezt az opciót az iPhone 12 és 13 mini párosra, valamint az iPhone 11-re és az iPhone XR-re is, mert valamilyen oknál fogva ezek első körben kimaradtak.

Galéria megnyitása

A lezárt képernyő is tovább módosul, már egyszerűebben lehet majd választani külön hátteret a lezárt képnél és a főképernyőnél. Visszatér a Live Activities API és ez már üzemelni fog a lezárt képernyőn, valamint a dinamikus szigeten is, már amennyiben az ember iPhone 14 Pro modellt vásáról magának. Fejlődik a tárhelykezelő is, átalakul valamelyest a képernyőmentések készítésére szolgáló menü, a Zene szolgáltatáson belül pedig nagyobb lett a fülhallgató ikonja. Ilyen kisebb módosításokba még bele lehet futni.

Galéria megnyitása

Az okosotthonokban a Matter megjelenése nagyon fontos lesz, és az új protokoll mögé szerencsére egyre többen állnak be, az Android és az iOS is támogatni kezdi, az iOS esetében a 16.1-es kiadástól lesz ez biztosított. Most még nem lesz ennek nagy jelentősége, néhány év múlva azonban valószínűleg nagyon sok készülék fogja a Mattert használni. Az egész ágazat nagy reményeket fűz ehhez, és szerencsére ez egy olyan megoldás, ami mögé az Apple is beáll.

Galéria megnyitása

Az iOS 16.1 előre láthatólag októberben fog debütálni, de erről semmi közelebbit nem tudunk. Jó eséllyel akkor jön majd, amikor az iPadOS 16.1 is, az pedig valószínűleg az októberre esedékes iPad bemutató eseményt követően fog befutni.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére