Shop menü

NAGY VÁLTOZÁSOKKAL ÜNNEPLI JUBILEUMÁT A VLC

20 éves lett a népszerű lejátszó, és ennek örömére a felhasználók számos változást figyelhetnek majd meg.
Szécsi Dániel
Szécsi Dániel
Nagy változásokkal ünnepli jubileumát a VLC

A VLC hamarosan bemutatja majd a 4.0-s főverzióját, ami nagyon hosszú időt követően érkezik. Az alkalmazás idén ünnepelte a fennállásának huszadik évfordulóját, hivatalosan ugyanis 2001 február elsején indult. Valójában viszont 1996-ban kezdődött el a fejlesztése, egy akadémiai projektnek a keretében rakták le az alapjait.

A VLC fejlesztői sosem siették el a verzióugrásokat, amit legjobban az mutat, hogy igazbálól a 1.0-s kiadása a programnak majdnem 13 év után készült el, 2009 nyarán jött el ez a történelmi pillanat. A jelenleg futó VLC 3.0 2018-ban született meg, szóval ahhoz képest, ahogy korábban haladt a szoftver, a 4.0-s kiadás még gyorsan el is készül. Ez nagy valószínűséggel annak is köszönhető, hogy már egyre többen dolgoznak a lejátszón.

Mostanra több mint 3,5 milliárd alkalommal töltötték le felhasználók a VLC programot, ami elérhető lett számtalan különböző platformra az évek során, még a Windows Phone platformot is megjárta, és a Chrome OS-re is elkészült. Ez valószínűleg a világ legnagyobb példányszámban letöltött videolejtászója. Éppen ezért érdekes az, hogy hamarosan elérhető lesz a nagyközönség számára az új főverzió, ami jelentős változásokat hoz.

A VLC 4.0 grafikus felületét az alapoktól építették újra a fejlesztők. Egy alapvetően sötétszürke-narancssárga kombinációt használó felület fogadja majd a felhasználókat a jövőben, ami helyenként áttetsző vezérlő elemeket fog használni. Lényegesen látványosabb lesz az egész, ezáltal kellemesebb benyomást tehet a fiatalabb érdeklődőkre, és jobban fog idomulni a modern operációs rendszerek megjelenéséhez.

Galéria megnyitása

Állítólag egy Moviepedia Project néven emlegetett fejlesztés révén egy olyasmi adatbázist kap majd a VLC, ami az IMDB ellenfeleként szolgálhat a lejátszóba építve, és ez Wikipédiaszerű módon fogja mutatni az információkat a játszott filmekkel, sorozatokkal kapcsolatosan.

Emellett már az internetről közvetlenül is lehetne lejátszani különböző tartalmakat, és ezt a fejlesztést bevételszerzési célra használná fel a vállalat (hasonlóan működhetne, mint a Plex által nyújtott megoldás). Ha sikerülne megfelelő szintre hozni egy ilyen rendszert, az segíthetné a további fejlesztéseknek a finanszírozását, és gyorsíthatná is a munkát.

Galéria megnyitása

A tervek szerint WebAssembly alapon lehetőséget nyújt majd a VLC arra is, hogy böngészőn belül lehessen futtatni. Ezen egy külön csapat dolgozik, és ilyen módon a lejátszó még szélesebb közönséget érhetne el. Állítólag a biztonságra is nagyobb hangsúly helyeződött már a 4.0-s programnál, ami napjainkban igazából általánosan elvárható. Szerencsére minden alkalmazásnak a fejlesztője próbál azon lenni, hogy a felhasználókat jobban óvja.

Galéria megnyitása

Azt még nem lehet tudni, hogy mikor fog készen állni a VLC 4.0, de a fejlesztők gőzerővel dolgoznak rajta, és a következő hónapokban szinte biztosan letölthetővé válik a sokak által szeretett program legújabb főverziója.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére