Shop menü

NAGY FRISSÍTÉSEN ESETT ÁT AZ ASUS ROG ALLY, MÁR GIROSZKÓP TÁMOGATÁST IS NYÚJT

A kézi konzol több új funkciót is kapott a jelentős frissítése révén, éppen ezért ezt minden felhasználónak érdemes lesz telepíteni.
Szécsi Dániel
Szécsi Dániel
Nagy frissítésen esett át az ASUS ROG Ally, már giroszkóp támogatást is nyújt

Az ASUS egyik nagy meglepetése a 2023-as évben a ROG Ally bemutatása volt, és a vállalat nagyon komolyan veszi ezt a terméket. Ennek jeleként most előhúzott a kalapból egy nagyobb szoftveres frissítést is, hogy megmutassa a tulajdonosok számára, hogy a termék megvásárlását követően is számíthatnak fejlesztésekre.

A kézi konzolok világában a ROG Ally egy nagyon érdekes eszköz lett, hála az AMD által biztosított operációs rendszernek, valamint a Windows 11 operációs rendszernek. Fél éve már annak, hogy a termék bemutatkozott, és ennek az alkalomnak a megünneplésére indította el az ASUS a szóban forgó frissítést.

Galéria megnyitása

Elsőként azt emelték ki ennek kapcsán, hogy a továbbiakban már támogatott lesz a giroszkóp használata. Ez azt jelenti, hogy az eszköz mozgását különböző módokon képes lesz lekövetni a rendszer. Eredetileg nem ment a giroszenzoros vezérlés, de sokan kérték az ASUS-tól, hogy valósítsa ezt meg, és a cég pedig hallgatott a közönségére. Az új lehetőséghez frissíteni kell majd az Armoury Crate szolgáltatást is. A giroszkóphoz több beállítás is tartozik majd a ROG Ally-n.

Ugyancsak az Armoury Crate-hez kapcsolódó fejlesztés a hordozható konzolnál, hogy lehetőséget kapnak a tulajdonosok arra, hogy az eszköz különböző kezelőszerveit külön-külön kalibrálják. Lehet majd hangolni  joystick és a különböző ravaszok működését, ezáltal az emberek a saját ízlésüknek megfelelőre szabhatják a vezérlést. Továbbá ugyanis az újonnan bevezetésre kerülő giroszkóp kalibrációja is elérhető lesz már.

Galéria megnyitása

Minden kalibrációs lehetőséget igyekezett az ASUS egy helyre gyűjteni, hogy ezt könnyen el lehessen érni, és minden felhasználó pontosan lássa, hogy miket tud állítgatni. Ezáltal mindenki a lehető legtöbbet tudja kihozni a kezelőszervekből.

Érdekes újítás, hogy a ROG Ally processzor órajelének „boostja” kikapcsolható lesz a továbbiakban. Ez már a haladóbb felhasználóknak szóló funkció inkább, akik jól fel tudják mérni minden helyzetben, hogy mekkora teljesítményre lehet szükségük. A hordozható konzol esetén a boost letiltása azért lehet hasznos, mert ezáltal takarékosabb működésre lehet rávenni a készüléket. Illetve ennek köszönhetően még a melegedést is jobban meg lehet előzni, ez is egy fontos szempont lehet.

Az Armoury Crate keretei között már az AMD fejlett grafikus beállításai is részletesebb opciókat fognak biztosítani. Sok esetben nem kell majd a játékok saját beállításaira hagyatkozni, hanem a különböző címekhez egyedi opciók is rendelkezésre állnak majd a külső szoftverben. Lehetőség lesz ezen keresztül kezelni például a Radeon Anti-Lag opciót, vagy éppen a GPU-nak biztosított VRAM mennyiségét, ami alapból 4 GB volt, de már 1 és 8 GB között lehet módosítani.

Galéria megnyitása

Érdekes lesz közösségi szempontból, hogy a ROG Ally már lehetőséget fog biztosítani arra, hogy a felhasználók képeket és videókat osszanak meg közvetlenül a konzolról a TikTok vagy a Discord keretei között. Ez a két platform nagy népszerűségnek örvend a gamerek között is. Discordja már az az iPonnak is van, ahol ugyancsak meg lehet osztani játékokból felvételeket, így a jövőben már a ROG Allyval készült képernyőmentéseket, videókat is várjuk.

A valós idejű monitorozás már több szintű információközléssel lehet használható. A kezdő felhasználók számára pedig már szolgálni fog a szerkezet bemutató videókkal is. Ezáltal a vásárlók gyorsan bele tudnak rázódni a készülék használatába. Továbbá a segítségnyújtó központi részen biztosított lesz egy „Feedback Hub” ahol az ASUS-hoz még könnyebben lehet visszajelzéseket eljuttatni.

Ezeken felül a frissítés egyéb kisebb fejlesztéseket is tartogatni fog még. Az ASUS jobb billentyűkombináció támogatást is nyújt, és lehetne még sorolni az apróságokat. A vállalat célja az, hogy a ROG Ally minél magasabb szintre érjen.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére