Nagy bevételcsökkenésre készül az AMD

Egyesek szerint egyszerűen csoda lenne, ha az AMD-nek sikerülne elérnie a november 14-én jóváhagyott utolsó negyedévi bevételtervezetet. Ma a vállalat azonban bejelentette, hogy az Intel-énél kétszer nagyobb bevételcsökkenésre készül, ami jóval nagyobb az előre tervezettnél.

Nagy bevételcsökkenésre készül az AMD

Egyesek szerint egyszerűen csoda lenne, ha az AMD-nek sikerülne elérnie a november 14-én jóváhagyott utolsó negyedévi bevételtervezetet. Ma a vállalat azonban bejelentette, hogy az Intel-énél kétszer nagyobb bevételcsökkenésre készül, ami jóval nagyobb az előre tervezettnél.

A Sunnyvale-i cég mostmár az utolsó pénzügyi negyedévre a harmadik negyedévinél 25 százalékkal kevesebb bevételre számít. Az előző negyedévben elért 1,59 milliárd dollár után körülbelül 1,19 - 1,20 milliárd dolláros bevételt vár a vállalat. Ebbe nem tartozik bele a technológiák licenszeléséből származó jövedelem, azonban még így is jóval a tervezetten alul teljesített a cég. Az AMD nem nevezte meg az okokat, ami miatt így csökkentette a bevételtervezetet.

A konkurens Intel az elmúlt hónapban közölte befektetőivel, hogy az utolsó negyedévre 12 százalékkal kevesebb bevétellel számoljanak, ami azt jelenti hogy 8 évvel ezelőtti bevételszintre esik vissza a vállalat. Ez a csökkenés azonban már a profitot is veszélyezteti, azaz nem biztos, hogy az Intelnek sikerülni fog pozitív mérleggel zárnia a negyedév végén.

Az Intel terveire reagálva az AMD szakemberei korábban még azt nyilatkozták, hogy a konkurenssel ellentétben ők tartani fogják magukat az előirányzott bevételi tervekhez. Most, az AMD nyilatkozatának kiadása után kevesebb mint egy hónappal kiderült, hogy a vállalatnak mégsem sikerül majd valóra váltania a terveket.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward