Shop menü

NABU: A RAZER ELSŐ VISELHETŐ OKOSKIEGÉSZÍTŐJE

A CES-en a Razer is bemutatta az első okostelefonos kiegészítőjét, ami a vállalat eddigi portfóliójából (egyelőre) kicsit kilóg.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
Nabu: a Razer első viselhető okoskiegészítője

A Razert talán senkinek sem kell bemutatnunk. A vállalat hosszú évek óta oszlopos tagja a játékosoknak szánt termékeket gyártó cégeknek. A Razer név sok érdekes eszközön tűnt fel az évek során, de most először mutattak be olyan terméket, amit kifejezetten azoknak szánnak, akik nem játszanak, hanem inkább a szabadban űznek valamilyen sportot.

Galéria megnyitása
Sokszínűség jellemzi majd.

A Nabu az első próbák szerint egy nagyszerű termék lett, így a Razer egyelőre bizonyította a rátermettségét az okoskiegészítők terén is. De miről is van szó pontosan? A Nabu egy karperec, ami a zsebünkben lapuló okostelefonnal veszi fel a kapcsolatot. A Consumer Electrics Show alatt sok ilyen megoldással találkozhattak a látogatók, és a hírünk alanyául szolgáló termék leginkább az LG Lifeband Touch-hoz hasonló minden téren. Követi a mindennapos tevékenységünket, és az okostelefonunkra érkező értesítéséket is éppen úgy továbbítja felénk, mint az LG eszköze. Az egyetlen komolyabb eltérés, hogy ezt két kijelzővel látták el. Az egyik oldalán egy egyszerű piktogram jelenik meg, míg a másikon egy OLED panel van, ami részletes információval szolgál. A Razer szerkentyűje az értesítési rendszernek köszönhetően szinte mindenki számára jól jöhet, de az általa kínált egészségügyi lehetőségek is nagyon fontosak.

Galéria megnyitása

A Nabu amellett, hogy mindenről "szól" nekünk, figyel is ránk. Visszanézhetjük az aktivitásunkat, követhető vele az alvási ciklusunk, és bizony nem csak mi elemezzük ezeket az adatokat hanem a szoftvere is. A hozzá tartozó alkalmazás tudja, ha éppen nem mozgunk eleget, és ötletekkel, tanácsokkal próbál majd minket ellátni. A vállalat úgy tervezte meg a Nabut, hogy az a nap minden szakaszában kényelmesen hordható legyen, sose érezzük tehernek a csuklónkon. A belseje puha tapintású, így kellemes érzetet kelt a bőrhöz simulva, kívülről azonban már erős, ellenálló gumival van bevonva, ami a lehetőségeihez mérten megvédi a fizikai sérülésektől. Végül még egy komolyabb érdekessége van a Nabunak, méghozzá a Nabu-Nabu közötti kapcsolatteremtés. Kis távolságon belül a Nabuk érzékelik egymást, így új barátokra lelhetünk általa.

Galéria megnyitása

A Nabu képességeit egyelőre az Apple termékeivel demonstrálták, de ez nem jelenti azt, hogy mással ne működne együtt. Android és iOS támogatás egyaránt lesz a Nabuhoz, ha minden jól megy - sajnos a Windows Phone-ról nem esett szó. A Razer szerkezete a rendkívüli energiahatékonysággal kecsegtető Bluetooth 4.0 LE segítségével teremt kapcsolatot, ennek pedig meg lesz a pozitív hatása. Egyetlen feltöltéssel 7, jobb esetben akár 10 napot is bírni fog a Nabu - árulta el a The Verge munkatársának a vállalat vezérigazgatója, Min-Liang Tan. A készülékben egyébként, ahogy azt megszokhattuk egy gyorsulásmérő és egy magasságszenzor van, ezekkel követi minden mozzanatunk.

A Razer Nabu ára mostanáig nem derült ki, de remélhetőleg nem fognak rá csillagászati összeget szabni. A Razer tervei szerint először a fejlesztők számára teszik majd elérhetővé a kiegészítőt, hogy már kész alkalmazásokkal kerülhessen forgalomba. A fejlesztők 50 dolláros áron juthatnának majd hozzá a kütyühöz.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére