MWC: Két androidos telefont leplezett le a Lenovo

Hivatalosan is megérkezett a Lenovo házi fotósa, a Vibe Shot, és a költséghatékonyságra kihegyezett A7000 sem okoz csalódást.

MWC: Két androidos telefont leplezett le a Lenovo

A Lenovo két új okostelefonnal rukkolt elő a Mobile World Congressen, miután már három táblagép bemutatásán túl van. Bemutatkozott a Lenovo A7000, valamint reflektorfénybe került a Vibe Shot is, ami a vállalat szerencsétlenségére már idő előtt felbukkant a neten.

Lenovo Vibe Shot

A Lenovo fényképezős okostelefonjáról szinte már mindent megtudhattunk korábban. A felső-középkategóriás hardervert magába foglaló készüléknél a gyártó a 16 megapixeles, optikai képstabilizátoros főkamerára helyezte a hangsúlyt. A készülékkel részletesebben foglalkoztunk korábbi hírünkben, azonban néhány új információt az ottani adatokhoz mindenképpen hozzá kell tennünk. Mostanáig akadtak ugyanis a specifikációjában homályos foltok, de az MWC-s bemutató után nem maradtak titkai a mobilnak.

A főkamera minden szükséges paraméterét megtudhattuk korábban, az előlapi megoldásról viszont eddig nem szólt a fáma. Nos, ilyen tekintetben sem lehet majd panasz a masinára, hiszen egy 8 megapixeles kamera tekint előre, amellyel egyrészt remek szelfiket lehet majd lőni, másrészt pedig kiváló képminőséggel fog szolgálni a videócsevegések alkalmával – ez szintén nem elhanyagolható szempont. Egy apró, de azért fontos részlet, hogy az előlapot egy Gorilla Glass védőüveggel látták el a tervezők, így remélhetőleg bírja majd a mindennapos gyűrődést, amivel egy telefonnak szembe kell néznie. És két SIM befogadására képes, ennek köszönhetően még több vásárló számára jelenthet élhető alternatívát.

Az már a sajtóképeken is látható volt, hogy egy nagyon kecses mobillal állunk szemben, és valóban így van; mindössze 7,3 milliméterre emelkedik ki a síkból a Vibe Shot, és a tömege is megáll 145 grammban, ami a kiváló anyaghasználatot és a kijelző méretét figyelembe véve nagyon jó. A Vibe Shot hátoldala mögé egy 2900 mAh-s telepet zsúfoltak a tervezők, ami már önmagában is kiváló teljesítményre lenne képes, de az egészet az koronázza meg igazán, hogy ez az egység lítium-polimer technológiával dolgozik. Így eleve hatékonyabb, plusz sokkal hosszabb lehet az élettartama, ez pedig azért kiemelten fontos, mert beépítették a tervezők, így a cseréje nem lesz egyszerű manőver.

A szürke, fehér és piros színekben érkező Lenovo Vibe Shot sajnos csak a nyár elején, júniusban fog a boltokba kerülni, az ajánlott fogyasztói ára pedig előreláthatólag 350 dollár lesz.

Lenovo A7000

A Lenovo másik versenyzője már a megfizethető okostelefonok sorát fogja gyarapítani, de ez abszolút nem jelenti azt, hogy csalódást keltő tulajdonságokat vonultatna fel. Az A7000 egy kifejezetten jó ár-érték arányú készüléknek ígérkezik, és sokak érdeklődést kelheti fel.

A mobil előlapját egy nagyméretű, 5,5 hüvelykes megjelenítő uralja. A felhasznált panel IPS technológiájú és 1280 x 720 képpontos a felbontása. Ez utóbbi ugyan már kevésnek tűnhet, de így is elegendő ahhoz, hogy átlagos használati távolságból a szem számára nagyjából láthatatlanná tegye a pixeleket. Az operációs rendszer szerepében az Android 5.0 lépett a színre, és a Lollipop nem csupaszon került bevetésre, hanem a Lenovo egyedi, Vibe felhasználói felületével, ami a hozzáadott tartalmaknak köszönhetően alapból jól használhatóvá teszi a készüléket, nem kell minden alkalmazásról a felhasználónak gondoskodnia. Két kamera van az A7000 fedélzetén. Az előlapjára egy 5 megapixeles került, mellyel már nem csak a videóhívások bonyolítása kivitelezhető, hanem önarcképek készítésére is alkalmas, a főkamerája pedig 8 MPixeles felbontásban képes megörökíteni az elé táruló eseményeket. A hátlapján egy dupla LED-es villanó is van, ami jól jöhet rossz fényviszonyoknál.

A szakemberek nem csak a frissességet szem előtt tartva döntöttek az Android 5.0 használata mellett, hanem a 64 bit támogatás is szükségessé tette ezt, hiszen a színfalak mögött egy MediaTek MT6752M lapka tevékenykedik. Ez a chip összesen nyolc egyforma Cortex-A53 processzormagot vonultat fel 1,5 GHz-es működési frekvencia mellett, a grafikus feladatokért pedig egy Mali-T760 MP2 felel benne. A rendszernek 2 GB-nyi memóriával kell gazdálkodnia, ez szinte már mindenre elegendő lehet. A háttértárat viszont meglehetősen szűkösre szabták, hiszen mindössze 8 GB áll a felhasználók rendelkezésére, ám ezen lehet majd segíteni egy microSD kártyával. A kapcsolati lehetőségei között a telefonnak kiemelendő a 4G LTE megléte, ami a négyes kategóriába sorolható a sebessége alapján, vagyis legfeljebb 150 Mbps-os letöltési sebességet támogat, extraként pedig került bele egy FM rádió is. A Lenovo azokra is gondolt, akik két SIM-es telefonra vadásznak, hiszen az A7000 borítása alá két hálózati kártyát lehet becsúsztatni, az viszont nem derült ki, hogy ezeket miképpen kezeli az okostelefon.

Ez a készülék a fiatalabb generációt veszi célba, így a színválaszték kialakításánál erre is odafigyeltek. Az A7000 megvásárolható lesz a fekete és a fehér mellett rikító citromsárga kivitelben is. A multimédiás lehetőségek terén kiemelendő a neve mellett a Dolby Atmos támogatás megléte, ennek a közbenjárásával szoftveresen lehet majd befolyásolni az okostelefon hangzásvilágát. A 140 grammos eszköz hátlapja mögött ugyanaz az akkumulátor bukkant fel, ami a Vibe Shot esetében is bizonyíthat majd, tehát egy 2900 mAh-s lítium-polimer telepről beszélhetünk.

És, hogy mennyit fognak mindezért elkérni? Nos, ha minden igaz, csupán 170 dollárba kerül majd a Lenovo A7000, és még csak várni sem kell rá sokat, hiszen a gyártó tervei szerint még ebben a hónapban kezdetét veheti a forgalmazása.

Galéria megnyitása grid_on

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward