MSI WindPad 110W: június elsején érkezik

Az MSI WindPad 110W névre keresztelt tábla PC-jét először a márciusban megrendezett CeBIT alkalmával láthattuk, de a termék kereskedelmi forgalomban történő megjelenésére sajnos azóta sem került sor. Úgy tűnik, hogy ez a helyzet alig több, mint egy hét múlva megváltozik, ugyanis egy-két webáruházban már feltűnt az említett konfiguráció, amelyről az árlisták azt állítják, hogy június elsejétől végre kapható lesz.

A 10,1 hüvelykes képátlójú, 1280 x 800 pixeles natív felbontás mellett üzemelő érintőkijelzővel ellátott termék előtelepített Windows 7 Home Premium operációs rendszerrel kerül a boltok polcaira, ára pedig 599 dollár lesz. Nézzük, hogy pontosan mit is kapunk az említett összegért cserébe.

Az AMD E-350-es APU egységével ellátott konfiguráció - amely így két darab 1,6 GHz-en ketyegő Bobcat processzormaggal és egy Radeon HD6310-es IGP-vel büszkélkedhet - összesen 2 GB-nyi rendszermemóriával gazdálkodik. Az adatok tárolásáról ezúttal egy 32 GB-os SSD meghajtó gondoskodik, de a rendszer egy SD memóriakártya-olvasót is tartalmaz. A 802.11 b/g/n típusú WiFi adapterrel, Bluetooth 3.0-s adapterrel és beépített webkamerával érkező újdonság tartalmaz  USB 2.0-s és mini-HDMI portot is.

A Brazos platform köré épülő tábla PC esetében 4200 mAh-ás akkumulátort alkalmazott a gyártó, amelyről egyelőre nem lehet tudni, hogy egyetlen töltés hatására pontosan hány órányi üzemidőt kínál a rendszer számára. Érdekesség, hogy a márciusi hírek egyébként még AMD C-50-es APU alkalmazásáról szóltak, amelynél a 4200 mAh-ás akkumulátor esetében nyolcórányi üzemidőről beszéltek.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward