Moto G riválissal állt elő a Huawei

A SnapTo a középkategóriát fogja erősíteni, és a hónap második felében kezdheti a karrierjét.

Moto G riválissal állt elő a Huawei

A Huawei ezúttal egy elérhető árú okostelefonnal rukkolt elő, aminek az érkezésére igazából már számítani lehetett, ugyanis a SnapTo néhány napja egy véletlen folytán már felbukkant az Amazon kínálatában. Ahogy azt a specifikációból láthatjuk majd, az új okostelefon legnagyobb riválisa a Moto G lesz.

A SnapTo egy 5 hüvelykes megjelenítővel karöltve került bevetésre. A kijelző az 1280 x 720 képpontos felbontásból fakadó 294 PPI-s pixelsűrűséggel szolgál, és ehhez széles betekintési szögek, a napsütést is kellően jól kompenzáló fényerő, valamint korrekt színhűség társul – hála az IPS technológiának. A bekapcsolást követően a készüléken az Android 4.4 KitKat rajzolódik ki, de ez csak nyomokban emlékeztet az eredeti önmagára, mivel a Huawei a saját felhasználói felületét tette rá. Az Emotion UI 2.3 sok érdekes extrával lett ellátva, hasznos applikációk és szolgáltatók fogadják már az első bekapcsoláskor az érdeklődőket. A telefon kamerarendszere kétfős, de egészen szerény egységek alkotják. A főkamera 5, az előlapi pedig 2 megapixeles fényképek készítésére alkalmas, ha pedig mozgóképfelvételről van szó, mindkét irányba 720p-s támogatással szolgál a SnapTo. A hátlapra került egy LED-es villanó is, így a hátlapi kamerát akár rosszabb fényviszonyok mellett is munkára lehet fogni.

A Huawei ezúttal egy Qualcomm központi chipnek szavazott bizalmat, a már jól ismert MSM8926 kapta a főszerepet. A Snapdragon 400 besorolású lapka négy Cortex-A7 magnak ad otthont, és egy Adreno 305 felel benne a grafikus feladatok végrehajtásáért. A rendszert 1 GB-nyi memóriával vértezték fel a szakemberek. A felhasználónak pedig 8 GB-os háttértár áll a rendelkezésükre, és mivel ez nem túl sok, a mérnökök egy microSD kártyahely formájában gondoskodtak a bővítési lehetőségről is. A kapcsolati részleget górcső alá véve kiemelendő a 4G LTE mobil kommunikációs egység megléte, ami úton-útfélen is villámgyors internetelérésre biztosít lehetőséget – megfelelő infrastruktúra mellett 150 Mbps-os letöltési sebesség érhető el vele. Ezen felül került még bele 802.11 a/b/g/n Wi-Fi, Bluetooth 4.0 modul, valamint A-GPS vevő, és még egy FM rádióval is megspékelték a Huawei tervezői a SnapTo-t. Fontos, hogy egyidejűleg akár két SIM-et is tud kezelni a mobil, így még több potenciális vásárló érdeklődését keltheti fel.

A SnapTo meglehetősen egyszerű dizájnt kapott, az olcsóbb Huawei-ekre jellemző vonalvezetéssel bír. A térfogata 144.5 x 72.4 x 8.4 milliméteres, a tömege pedig kereken 150 gramm. Az energiaszükségletek kielégítéséről egy 2200 mAh-s kapacitású akkumulátor hivatott gondoskodni, ami bizony eléggé vérszegény lesz a SnapTo szervezetéhez mérten. Az üzemidőre vonatkozó adattal nem is szolgált a Huawei, de ilyen téren nem érdemes említésre méltó produkcióra számítani az újdonságtól. A vállalat két színben, feketében és fehérben fogja kereskedelmi forgalomba bocsájtani az okostelefont, így ha nem is nagy, de van némi választéka az vásárlóknak.

A Huawei SnapTo már előrendelhető az Amazonon, az ára 180 dollár – nem ígérkezik rossz vételnek, de az igazi árbajnokokkal nem tudja felvenni a versenyt. A készüléket április 17-én kezdik szállítani, ám ekkor még csak a fekete érkezik, a fehérre sajnos sokkal tovább kell várni, az jelen állás szerint csak május közepén fog befutni. A Huawei új gépe az Egyesül Államokban kezdi a karrierjét, a világ többi részének még egy kicsit várnia kell rá.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward