Shop menü

MOSTANTÓL A SAMSUNG A LEGNAGYOBB FÉLVEZETŐGYÁRTÓ

Az Intel 1992 óta magabiztosan őrzi első helyét a félvezetőgyártók piacán, tavaly azonban megtörtént a trónfosztás, amire számíthattunk: a Samsung lett az első.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Mostantól a Samsung a legnagyobb félvezetőgyártó

A Gartner elemzői elkészítették a félvezetőipar 2017-es teljesítményét összegző jelentésüket, amiből kiderül, most már nem az Intel a legnagyobb félvezetőgyártó, hanem a Samsung, hiszen a dél-koreai vállalat óriási növekedést produkált az elmúlt év során. A trónfosztásra lehetett számítani, de egészen eddig kérdéses volt, elég lesz-e a Samsung teljesítménye az első hely megszerzésére – most már biztos: elég.

Ha a teljes piacot vizsgáljuk, azt látjuk, hogy a 2016-os teljesítményhez képest óriási, 22,2%-os mértékben növekedett az iparág teljes árbevétele, ami így 2017 folyamán már 419,7 milliárd dollárra rúgott. A szokatlanul nagy növekedés mögött az emelkedő DRAM és NAND Flash árak húzódnak: mivel mindkét memóriatípusból kevesebb készült, mint amennyit a különböző piaci szegmensek igényeltek volna, az árak hamar növekedésnek indultak, ez pedig jótékonyan hatott a teljes árbevételek – és a profit – alakulására is. A memóriapiacon tapasztalható áremelkedés jóvoltából itt 64%-os árbevétel növekedés mutatkozott, így a memóriaszegmens a teljes félvezetőipar bevételének mintegy 31%-át adta, ami nem kis teljesítmény. Ez nem is csoda, hiszen a DRAM lapkák ára éves szinten 44%-kal, a NAND Flash lapkáké pedig 17%-kal nőtt, ebből pedig sokan profitáltak, köztük a Samsung is.

Galéria megnyitása

A trónfosztás nagyon komoly jelentőséggel bír, hiszen 1992 óta az Intel uralja a félvezető piacot, mostantól azonban a Samsung foglal helyet a képzeletbeli dobogó legfelső fokán. Hogy ez az elsőség ideiglenes lesz-e? Idővel kiderül. Az viszont biztos, hogy a memóriaárak előbb-utóbb csökkenni kezdenek, ahogy a termelőkapacitás növekedésével a vásárlói igények kielégítése zökkenőmentesebbé válik, ez pedig befolyásolni fogja a teljes árbevételt és a profitot is, vagyis a Samsung első helye még veszélybe kerülhet. Sokat mondó adat, hogy a félvezetőpiacon tapasztalható növekedésnek több, mint kétharmadát adták az emelkedő memóriaárak – pozitív hatásuk nélkül érezhetően kisebb lenne az iparág árbevételének növekedése.

A Samsung tehát az első helyen végzett, míg a második az Intel lett – előbbi 52,6%-os, utóbbi pedig 6,7%-os növekedést könyvelhetett el éves szinten. Fontos még megemlíteni az SK Hynix és a Micron teljesítményét is, akik a harmadik, illetve negyedik helyet szerezték meg, ugyanis mindketten nagyon komoly, sorrendben 79%-os és 78,1%-os növekedést produkáltak. A Western Digital még ennél is nagyobb ugrást hajtott végre, ugyanis a tavalyi 17. helyről idén a 9. helyre katapultált, miután 120,2%-kal növelte teljes árbevételét. Ekkora növekedésre a TOP10-es lista egyetlen szereplője sem volt képes.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére