A Facebook Messenger az elmúlt időszakban erőteljesen el volt hanyagolva, és nagyon sok kritika érte a működéssel kapcsolatos problémák miatt. A híroldalak hasábjaira leginkább azzal tudott felkerülni, hogy leállt a működése, de most a Meta bejelentett több újítást is, amikre már nagy szükség volt.
Érkezik a HD fotók küldésére lehetőséget nyújtó opció, ami korábban a WhatsApp keretei között már bevezetésre került. Arról sajnos nem kaptunk konkrétumokat, hogy mit is jelent majd a fotók minőségére nézve a HD mód, de kevésbé fogja tömöríteni a felvételeket a szolgáltatás az átvitel során.
„Mostantól tisztább, élesebb képeket küldhet a csevegésekben.” – így fogalmaz a Meta a HD képküldés kapcsán, és egyéb részletet nem is árult el a hivatalos blogposztjában.
A Messenger „testvér” szolgáltatásánál a WhatsAppnál a HD névre hallgató képküldési opció 4096 képpontos felbontást enged, így például 12 MPixeles mobilokkal készített 4032 x 3024 pixeles kép az eredeti felbontásában megy át. De azt a WhatsApp esetében sem lehet tudni, hogy milyen tömörítési eljárást használ. Már ha tömörít a képeken az említett felbontás alatt, de a fejlesztők arról sosem tettek említést, hogy az eredeti minőségben menne a képküldés.
A HD képküldés nem automatikus lesz, hanem a Messenger megosztási felületén a jobb felső sarokban fog megjelenni egy új kapcsoló a „HD” felirattal, ezt kell használni. Ha az ember több fényképet küld át egy körben, és bekapcsolja a HD minőséget, akkor mindegyik kép magasabb felbontáson fog átmenni a partnernek. A szolgáltatás pedig meg is jelöli a képeket egy kicsi HD logóval a jobb felső sarokban.
A továbbiakban már albumot is lehetőség lesz összeállítani a csoportos beszélgetéseken belül. Ehhez nem kell mást tenni, mint kiválasztani a megosztásra szánt képeket, majd megnyomni az album létrehozására szolgáló gombot. Egy-egy albumhoz mások is hozzáadhatnak majd képeket, így egy közös nyaralásról minden fontos fotót, videót össze lehet majd gyűjteni egy nagy közös albumba.
Az albumokat lehet módosítani utólag, át lehet ezeket nevezni, ha az eredetileg megadott albumnév valakinek nem nyeri el a tetszését. De az is megeshet, hogy a bővítések teszik azt indokolttá, hogy egy albumot átkereszteljenek a csoport tagjai. Az albumba nemcsak betenni lehet képeket, hanem kivenni is a törlési opcióval, és ezt egyben le is tudják tölteni a hozzáféréssel rendelkezők a csoportokon belül.
A Messengerben még az is újítás lesz, hogy már QR kódot használva tud felvenni új kapcsolatot az ember. A legtöbb üzenetküldőben ilyen lehetőség már hosszú ideje elérhető, és most sokak örömére a Facebook Messenger fejlesztői csapat is nyitott ebbe az irányba. Így egy új ismerőssel egy személyes találkozást követően azonnal fel lehet majd venni a kapcsolatot.
Fontos fejlesztés, hogy megnövelte a Meta a küldhető fájlméretre vonatkozó korlátot. Már 100 MB-ig el lehet menni a dokumentumok megosztása alkalmával, ami főleg a PDF és a tömörített állományoknál jöhet majd jól, de más esetekben is hasznos lehet ez. Korábban 25 MB jelentette a felső plafont, szóval a jövőben már négyszer nagyobb állományok is gazdát cserélhetnek a Messengeren belül.
A különböző fejlesztések fokozatosan jelennek majd meg mindenkinél a következő napokban, hetekben. Nem mindenkinél egyszerre kerül bevezetésre az összes újítás. A régiók között is lehetnek eltérések.