Shop menü

MINDEN EDDIGINÉL KORÁBBAN ÉRKEZIK A MAGIC9 SZÉRIA

A különleges Robot Phone bejelentését követően a vállalat elhintette, hogy mikor jönnek a következő generációs csúcsmobilok.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
Minden eddiginél korábban érkezik a Magic9 széria

Tavaly ősztől kezdve folyamatosan ment a Honor Robot Phone bemutatójára a ráhangolás, de végre megismerkedhettünk ezzel az igencsak érdekes szerkezettel. A Magic9 érkezését is előre elhintette a cég, de szerencsére erre nem kell hónapokig várni, a következő hónapban színre fog lépni.

Már szeptemberben érkezik a Honor Magic9 termékcsalád, miközben a Magic8 és a Magic7 még októberi születésű volt az előző években.

A kínaiak a Magic modellekben a legjobb fejlesztéseiket szokták felvonultatni, és minden bizonnyal idén sem lesz ez másként. Pontos dátumot nem árult el egyelőre a gyártó, viszont innentől már elég jól be tudjuk határolni, hogy mikor futhat be az új széria. Ehhez a Honor mellett közvetve a Qualcomm adott támpontot.

A Magic9 okostelefonok már biztosan a Qualcomm hamarosan bemutatásra kerülő Snapdragon 8 Elite Gen 6 (Pro) chipjét fogják használatba venni, hogy az elérhető legjobb teljesítményt biztosítsák a vásárlók számára. Ezt a lapkát a chipdizájner szeptember 22-én mutatja majd be. Tehát a Magic9 modellek biztos, hogy szeptember 23. és 30. között kerülnek a kamerák kereszttüzébe.

Galéria megnyitása

A Honornak innentől az Arri a hivatalos kamera partnere. A Robot Phone kapcsán egy ideje már lehetett tudni, hogy elindult a két vállalat között egy kollaboráció, de az nem volt világos, hogy mennyire lesz ez kiterjedt, általános. A Magic9 széria előzetes képe alapján már biztosak lehetünk abban, hogy más eszközökben is meg fognak jelenni az Arri technológiái, illetve a Honor és az Arri közös fejlesztései.

A Magic9 szériát a kínaiak már olyan kamerás extrákkal ellátva fogják elindítani, mint az Arri LogC3 színprofil, az Arri Look – ez egy fejlett LUT színkorrekciós eszköz –, valamint az Arri Cinema videós mód.

Ezek a fejlesztések már benne vannak a Robot Phone-ban is, de mivel a cég azt frissen jelentette be, egyelőre nem tudjuk, hogy a gyakorlatban milyen előnyt jelentenek majd. Ebből a szempontból mindenképpen érdekesek lesznek az első tesztek az új készülékkel, mert bár a gimbalról le kell tenni a Honor Magic9 széria esetében, a szoftveres előnyöket hasonlóképpen biztosíthatja majd, csak kedvezőbb árazás mellett, szélesebb közönség számára.

Galéria megnyitása

A mobilról közölt képen az látható, hogy egy 1/1,4 hüvelykes, 200 megapixeles, optikai stabilizátoros kamerája biztosan lesz, mely F/2.6-os rekesznyílású optikán keresztül szemléli majd a nagyvilágot. A gyújtótáv sajnos nem szerepel a felvételen, de biztosak lehetünk abban, hogy ez nem a főkamera, hanem a zoomolásra dedikált egység – vélhetően 3,7-szeres zoomot nyújthat. Emellett a főkamera is egy 200 MPixeles szenzort használhat majd, csak még nagyobb fizikai méretben. 

Végül még egy érdekesség figyelhető itt meg. A ház teljesen fémből van, nem üveg vagy egyéb anyagból készült a hátlap, és a kereten a vállalat két extravékony vonallal alakított ki “antennacsíkokat”. Korábban ilyen megoldással még nem találkoztunk. Hogy van-e ennek bármilyen funkciója, vagy csak kevésbé szembetűnő ez a megoldás, az már csak később derülhet ki.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére