Microsoft: Egyetlen Windows lesz, ami mindenen működik

A Microsoft első embere az univerzális alkalmazásokban és több platformon is hatékonyan működő Windows operációs rendszerben látja a jövőt.

Microsoft: Egyetlen Windows lesz, ami mindenen működik

A Microsoft első embere meglehetősen érdekes kijelentést tett a minap, ami hamar futótűzként kezdett terjedni. Satya Nadella szerint a Microsoft fejlesztőcsapatai azon dolgoznak, hogy a jelenlegi három helyett a jövőben csak egyetlen egy fő Windows operációs rendszer legyen elérhető, ami minden eszközt, illetve platformot támogat, akármekkora kijelzőt is használ.

Korábban, Steve Ballmer vezetése alatt a Microsoftnál különféle csapatok fejlesztették a Windows egyes változatait, méghozzá egymástól teljesen függetlenül. Az új elnök-vezérigazgató szerint most egyetlen fejlesztőcsapat működik tovább, amely egy egységes architektúrára fejleszt operációs rendszert. A Microsoft vezér sajnos nem árulta el, hogy hogyan kerül közös alapokra a Windows, a Windows Phone és az Xbox, illetve az sem derült ki, hogy a különböző platformokon futó kiadások között pontosan milyen különbségek lesznek, de azt azért megemlítette, hogy a lépés előnyös lesz mind a felhasználók, mind pedig a fejlesztők számára. A Microsoft továbbra is különböző, egymástól kisebb-nagyobb mértékben eltérő Windows kiadásokat tesz majd elérhetővé, a teljesen egységes platform azonban lehetőséget biztosít olyan univerzális Windows alkalmazások készítésére, amelyek az operációs rendszert futtató összes eszközön használhatóak lesznek.

A Microsoft első embere, Satya Nadella (Fotó: The Verge)

Az egységesítés terve persze nem új: a Microsoft már április folyamán bemutatta azokat a fejlesztőeszközöket, amelyekkel a fentebb említett univerzális alkalmazások könnyedén, hatékonyan elkészíthetőek lesznek.

A Microsoft az új stratégiának köszönhetően egy szinttel feljebb lép riválisához, az Apple-höz képest, aki a Mac OS és az iOS operációs rendszereket – egyelőre – különválasztja. A lehetőség, hogy olyan alkalmazások készüljenek, amelyek asztali számítógépeken, noteszgépeken, táblákon, windowsos okostelefonokon és Xbox játékkonzolokon egyaránt futtathatóak, a fejlesztők szemszögéből nézve igazán üdvözlendő lépésnek tűnik, és a felhasználók is profitálhatnak majd a több platformon is működő, úgynevezett multiplatform operációs rendszer előnyeiből.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward