MGM-filmek érkeznek a YouTube-ra

Láthatólag elsőként az MGM-el sikerült megegyeznie a Google népszerű videómegosztó-oldalának, így a nagynevű filmgyár egyes alkotásainak felhirdetésezett változatai hamarosan feltűnhetnek a YouTube választékában.

MGM-filmek érkeznek a YouTube-ra

Láthatólag elsőként az MGM-el sikerült megegyeznie a Google népszerű videómegosztó-oldalának, így a nagynevű filmgyár egyes alkotásainak felhirdetésezett változatai hamarosan feltűnhetnek a YouTube választékában.

Ez lesz így egyben a tesztüzem is, amelynek sikerétől függ majd a folytatás is. Elsőként néhány akciófilmet tesznek elérhetővé, így például a Bulletproof Monk-ot és a Magnificient Seven-t, valamint az American Gladiators néhány régi epizódját.

Az említett tartalmak rövid időn belül elérhetővé válnak, bár egyelőre még csak korlátozott kínálatból lehet majd válogatni. Jim Packer, az MGM társelnöke elmondta, hogy ennek részben az is az oka, hogy a YouTube egyelőre még túlságosan is az amatőr videókra és a közösségi szolgáltatásokra összpontosít, semmint a megosztott videók minőségére.

Mások, így például a Warner és a Sony egyelőre még várakozó állásponton vannak, ők még jogvédelmi kérdéseket is szeretnének alaposabban tisztázni. Az MGM esetében ez a kérdés annyival lett elintézve, hogy alaposabban kutathatóvá tették a megosztott tartalmakat, az esetleges jogsértő videók mihamarabbi levadászása érdekében.

Mérföldkő tehát ez a megállapodás a YouTube történetében, amelyen eddig csak nagynéha lehetett látni egy teljes hosszú filmet, és amit eddig leginkább csak 10 perces vagy rövidebb felvételek töltöttek meg.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward