Méregdrága TARDIS PC Doctor Who rajongóknak

A brit Scan.co.uk egy meglehetősen érdekes PC-vel rukkolt elő, amelynek elkészítését egy népszerű, idehaza is futó sorozat ihlette.

Méregdrága TARDIS PC Doctor Who rajongóknak

A Doctor Who rajongókat megcélzó újdonság rendkívül igényesre sikeredett, azaz tökéletesen hasonlít a „Ki vagy, doki?” című sorozat főszereplőjének telefonfülkéjére. A szóban forgó telefonfülke főhősünk időgépe, amely kívülről ugyan kicsinek és szűknek tűnik, belül azonban minden képzeletet felülmúlóan tágas.

A friss telefonfülke-PC természetesen stílusosan a TARDIS nevet kapta – ugyanígy hívják a fent említett sorozatban főhősünk, „A doktor” időgépét is. A TARDIS PC természetesen nem akkora, mint egy telefonfülke, de azért akad benne annyi hely, hogy egy apró PC komponenseit el lehessen benne rejteni.

A Scan.co.uk és a BBC együttműködéséből született PC nagyjából olyan magas, mint egy micro-ATX formátumú számítógépház, de belsejében persze nem micro-ATX, hanem mini-ITX alaplap lapul, méghozzá egy Gigabyte GA-H61N-USB3 típusú deszka. Az LGA-1155-ös processzorfoglalattal ellátott alaplapban egy Pentium G2120-as, kétmagos processzor kapott helyet, méghozzá 8 GB-nyi DDR3-as rendszermemória társaságában. A processzor hűtéséről egy Akasa K25-ös típusú, alacsony profilú CPU hűtő gondoskodik.

Az adatok tárolásáért egy 500 GB-os, 2,5 colos formátumú merevlemez felel, a videó vezérlő szerepét pedig a Pentium processzorba integrált Intel HD Graphics sorozatú IGP tölti be. Igény esetén a rendszer persze gyorsabb processzorral, több rendszermemóriával, HDD helyett SSD meghajtóval és IGP helyett egyslotos videokártyával is felszerelhető, ha kedvenc főhősünk időgépéhez esetleg nem tartjuk méltónak a belépő szintű hardvert. Hab a tortán, hogy a TARDIS PC optikai meghajtót is tartalmaz: ez igény szerint DVD-író, de akár Blu-ray író meghajtó is lehet.

Az igényes kuckó alap esetben 300 wattos tápegységgel és négy darab kisméretű, 60 milliméteres átmérőjű rendszerhűtő ventilátorral érkezik, ára azonban egyáltalán nem lesz felhasználóbarát. A rajongóknak nagyon szélesre kell majd nyitniuk pénztárcájukat, ugyanis a TARDIS PC alapmodellje 936 fontba kerül, ami mai árfolyamon közel 330 000 forintos árat jelent. A konfiguráció mentségére legyen mondva, hogy ez az ár a Scan.co.uk szerint már egy Blu-ray író meghajtót is tartalmaz.

Más kérdés, hogy a gyűjtők és az igazán fanatikus rajongók még ezt az összeget sem találják majd vállalhatatlanul soknak. Aki szeretné magát karácsonyra meglepni egy TARDIS PC-vel, erre fáradjon.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward