Megvillantotta az Xperia X szériát a Sony

A három Xperia X okostelefon egyformán öt colos lett, de mindegyik más dologra koncentrál majd.

Megvillantotta az Xperia X szériát a Sony

A Sony három új mobillal érkezett Barcelonába, amelyek egy teljesen új termékcsaládot képviselnek. A trió tagjai az Xperia X szériát alkotják, és bár egyelőre nem derült ki róluk minden információ, azt már most látni lehet, hogy nagyon eltérő árszegmensekbe fognak érkezni az egyes modellek.

Sony Xperia X, Xperia XA, Xperia X Performance

Az új családnál három komolyabb közös nevezőt lehet megfigyelni, ami tényleg mindegyik eszközre igaz. Az egyik ilyen jellemző az előlapjuk uraló megjelenítő képátlója. A Sony mind a három Xperia X-et 5 hüvelykes megjelenítővel vértezte fel. Valószínűleg azért éppen erre a méretre esett a gyártó választása, mert egy 5 colos telefonnal még a legtöbb felhasználó meg tud barátkozni, és ekkora képátlóval már egy felsőkategóriás készüléknek sem kell szégyenkeznie (a Galaxy S7 például csak hajszálnyit nagyobb). Mi a második paraméter? Nos, a színvilág. A Sony mindegyik Xperia X készüléket négy színben fogja kereskedelmi forgalomba állítani. Az újdonságok megvásárolhatóak lesznek grafit fekete, fehér, lime arany (a trükkös név ellenére sima aranynak tűnik ez az árnyalat) és rózsaarany színekben. Végül még az is közös tulajdonság, hogy mindegyiken az Xperia UI felhasználói felületbe bújtatott Android van jelen. Arra nem tért ki a vállalat az MWC-s bemutató során, sem pedig a szétküldött sajtóközleményben, hogy pontosan mely verzióról van szó, de már borítékolni lehet a Marshmallow jelenlétét.

Sony Xperia X

Az Xperia X széria középső tagja egyszerűen Xperia X névre hallgat. Ez a modell a friss, Qualcomm Snapdragon 650 besorolású MSM8956 chipet vonultatja fel. A hatmagos központi egységnek köszönhetően a felső-középkategóriát célozhatja majd meg az okostelefon. A szóban forgó chippel még nem sokszor találkozhattunk élesben, ez kettő 1,8 GHz-es Cortex-A72 processzormagot és négy energiahatékonyságra kihegyezett Cortex-A53 feldolgozó tartalmaz. A grafikus feladatok végrehajtása itt az Adreno 510 IGP-re hárul. A rendszermemória 3 GB, a háttértár kapacitása pedig 32 GB-os, legalábbis alapesetben, mivel bővíteni is lehet. A Sony elmondása szerint két napot simán kibír majd vegyes használat mellett az Xperia X. Ez részben a gyártó optimalizálásának, részben pedig az átlagos, 2620 mAh-s akkumulátornak tudható majd be. A mobil jó hangzással szolgál majd a külső sztereó hangszóróknak, illetve a Hi-Res Audio és DNC támogatásnak hála – ezek már bizonyítottak az Xperia Z modelleknél is.

A készülék kiváló fényképésznek ígérkezik. A Sony itt az Alpha DSLR-ek esetében alkalmazott prediktív hibrid autófókuszt alkalmazza, ami nemcsak gyorsan talál fókuszpontot, hanem megpróbálja előre meghatározni, hogy merre mozog a tárgy, és így nem is veszíti el az élességet. Ez főleg sportfotózásnál vagy egyéb gyorsan mozgó témánál (pl. állatok) jöhet majd igazán jól. A főkamera egyébként 23 megapixeles, szóval nemcsak élesek, hanem minden más tekintetben is igazán jó minőségűek lesznek az elkészült képek. Az Xperia X gyorsaságát jól tükrözi az, hogy a kamera applikáció indításától az első elkészült fényképig mindössze 0,6 másodperc telik el – nyilván ideális fényviszonyok mellett. A Sony kiemelte még azt is, hogy ez a készülék 13 MPixeles szelfik megörökítésére alkalmas, szóval a fiataloknak hamar belophatja magát a szívébe. A gép még biometrikus azonosításra is módot ad az Xperia Z5 családnál látott módon.

Sony Xperia X Performance

A fémes keretek közé itt egy Full HD felbontású megjelenítő került, amin kiváló részletgazdagság mellett lehet majd megtekinteni a különböző tartalmakat, vagy akár visszanézni a vele készített fényképeket, videókat. A kamerarendszere egy az egyben megegyezik az Xperia X-nél látott felállással. Ez azt jelenti, hogy a vásárlók kapnak egy remekbe szabott szelfikamerát, ami 13 megapixeles önarcképek megörökítésére, és Full HD videóhívások bonyolítására alkalmas, valamint egy hibrid AF támogatást nyújtó, 23 MPixeles főkamerát, amellyel itt már 4K-s mozgóképfelvételek készítésére is lehetőség nyílik. A Sony megoldotta, hogy az ISO szint akár 12800-ig is emelhető legyen, ami a zársebességre biztosan jó hatással van, a zajszintre azonban éppen ellenkezőleg.

Ezt a készüléket már a Qualcomm Snapdragon 820 központi chip lendíti mozgásba, szóval izmosabb minden eddig Xperia Z-nél. A rendszer számára 3 GB-nyi memória biztosított, a háttértár kapacitása pedig ezúttal is 32 GB, amit igény szerint lehet bővíteni microSD-vel. Az Xperia X Perfomance egyik különlegessége, hogy IP68 védettséget élvez, ami az IP skálán már majdnem a legmagasabb szintet jelenti. A készülék bírni fogja a sivatagi homokviharokat és a tengerparton sem fogja bemondani az unalmast, gyakorlatilag a búvárkodást leszámítva mindenféle tevékenység során magával viheti a felhasználó. Érdekesség, hogy a grafit fekete és a fehér modellek szálcsiszolásos felületkezelést is kaptak, ez még nívósabb megjelenést kölcsönöz az Xperia X Performance-nak. A masina keretén található bekapcsoló gomb egy ujjlenyomat-olvasóval van egybeépítve.

Sony Xperia XA

Az Xperia XA már egy megfizethetőbb konstrukciónak ígérkezik. Itt a kijelző már csak 720p-s, ami persze még így is kellően éles, hiszen 294 PPI-s pixelsűrűséget nyújt. Két kamerával karöltve érkezik az Xperia XA, mint a többiek, viszont a képalkotók szerepét sokkal szerényebb egységek töltik be. A főkamera 13 megapixeles, az előlapján pedig egy 8 MPixeles megoldás képviselteti magát. Videózáskor Full HD támogatásról tesz tanúbizonyságot az Xperia XA. A háttértár 16 GB, ide ment majd minden fényképet és videót a készülék, legalábbis mindaddig, ameddig nem kerül bele egy memóriakártya, ugyanis bővítésre is van lehetőség.

A jellegzetes Xperia dizájnt felvonultató okostelefonban a viszonylag új jövevénynek számító MediaTek Helio P10 van jelen. Az aszinkron órajelen üzemelő Cortex-A53 processzormagok nyolcasát felsorakoztató lapka 2 GB-nyi rendszermemória támogatását fogja élvezni a mindennapos használat során. Ugyan a teljesítménye sokkal elmarad a fenti társaiétól, még ez is megfelelő sebességgel teszi majd a dolgát. A sztereó hangszóróktól és ujjlenyomat-olvasótól megfosztott szerkezet az üzemidejét tekintve (2300 mAh) is szerényebb produktumot mutathat majd be, mint a társai, de még így sem rosszak a kilátások.

Mindegyik készülék nyáron debütálhat, de pontos időpontot még nem tudunk, és az áraikra is csak később derülhet majd fény.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward