Az Apple következő okostelefonja is legalább akkora siker várományosa lehet, mint amilyet elődei értek el. Mi sem mutatja ezt jobban, mint hogy csaknem fél évvel a várható megjelenést megelőzően már szinte naponta a találgatások kereszttüzében van. A kijelzőhöz kötődő legfrissebb hírek azonban már nem kósza pletykák.
A 9to5Mac értesülései szerint az Apple két olyan modell tesztelését kezdte meg, melyek kijelzője 4 hüvelykes méretet ölt majd. Korábban egy elírás következtében 3,95 collal számolt a forrás, így sok helyen még ezt közölték le. A 4 hüvelykes képátlóval rendelkező megjelenítő ezúttal sem szabványos felbontással rendelkezik, így ismét egy hangzatos fantázianevet kaphat. Sajnálatos, hogy így búcsút mondhatunk a sokak által várt 720p-s HD felbontásnak (ami logikus választás lett volna), és mindössze 1136 x 640 pixelt kapunk. A döntés hátterében valószínűleg az áll, hogy az új panel széltében így ugyanannyi pixelt tartalmaz mint az előző (az 960 x 640-es). Az új kijelző így már szélesvásznú, 16:9-es képarányú lesz (1 pixelsor többlettel), miközben megőrzi elődje pixelsűrűségét, itt is 326 pixelt zsúfoltak 1 colra.
Az almás gyártó a szabványokat előszeretettel kerüli el, ami a kijelző esetében bizony komoly hiba lehet. Szinte minden területen a HD felbontás támogatása kerül lassan előtérbe. Az új megjelenítő támogatására valószínűleg az iOS 6 érkezik majd, de ez egyelőre még hivatalosan nem megerősített információ. A két tesztelt eszköznek a kódneve ismert csak, a N41AP (5,1) és a N42AP (5,2) között feltehetően csak színbeli különbség van, az 5-ös pedig talán az iPhone 5-re enged következtetni. A telefonok megjelenése még nagyon messze van. Jelen álláspont szerint, valamikor októberben mutatkozhatnak be, de azért már szép lassan kezd kirajzolódni, hogy mire is lehet számítani.