Megvan a Windows Phone 8 premier dátuma

A Microsoft okostelefonokra szánt operációs rendszere hamarosan végleg bemutatkozik. Érdekes módon, a készülékeket még szeptemberben leleplezték a nagyobb gyártók, így a Microsoft rendezvényén már egy sor végterméket vehetünk majd szemügyre.

Megvan a Windows Phone 8 premier dátuma

A Microsoft okostelefonokra szánt operációs rendszere hamarosan végleg bemutatkozik. Érdekes módon, a készülékeket még szeptemberben leleplezték a nagyobb gyártók, így a Microsoft rendezvényén már egy sor végterméket vehetünk majd szemügyre.

Ez valószínűleg stratégiai lépés volt a vállalat részéről, hiszen így az újdonságok híre mindenkihez eljutott már. Az október végi rajt után pedig a boltokat rohamosan fogják ellepni a Windows Phone 8-as modellek, így komoly választékkal, és nem szegényes felhozatallal kezdhetik a forgalmazást.

Eddig a Nokia, a HTC és a Samsung állt elő ilyen eszközökkel, de a ZTE is említést tett már korábban arról, hogy dolgoznak rajta, ám az előző hónap végére tervezett sajtóesemény végül ismeretlen okokból elmaradt. Ezek között a közönség tetszését egyértelműen a Lumia 920 nyerte el. Ez nem is csoda, hiszen technológiájában is ez az egyik legjobb, bár ilyen szempontból szorosan mellette van az Ativ S is, de a színes egyéniségben már nem ellenfél a Samsung, mely inkább az üzletembereknek lehet biztos társa.

Maga a rendszer sok, jelenleg még ismeretlen újítást már nem tartalmaz, mivel lényegében már hónapokkal ezelőtt bemutatta a Microsoft, amiről itt olvasható az összefoglaló. Viszont a fejlesztők időről időre hangot adnak annak, hogy még nem tudhatunk róla mindent. Tehát vélhetően némi meglepetéssel is szembekerülhetünk a redmondiak rendezvényén.

A sajtókonferenciát San Franciscoban tartják meg (akár csak az iPad Miniét), amit jól láthatunk a rendkívül stílusos meghívón is, amelyet a szakmában érdekelt médiáknak küldtek ki. Október 29-én kerül sor a Windows Phone 8 leleplezésére, helyi idő szerint 10 órakor, így a szállításokat November elején indíthatják.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward