Megújult a Messenger, színekben és funkciókban is változott

Az Instagram irányába indult el a Messenger, ami nem a véletlen műve. Egy nagy lépést tett az alkalmazás az evolúciós lépcsőn.

Megújult a Messenger, színekben és funkciókban is változott

A Facebook az elmúlt hónapokban már nyíltan arra törekedik, hogy a közösségi oldal és az Instagram csevegő szolgáltatásait közös nevezőre hozza. Ehhez az kell, hogy a funkcionalitás frontján a kettő platform hasonlóan működjön, és most a Messenger ennek jegyében frissült.

Az első dolog, ami a frissítést követően feltűnhet majd az embereknek,hogy a megszokott ikonja az alkalmazásnak le lett cserélve, és már színesebb. A szimpla kék helyett már kék-lila átmenetes logóval rendelkezik a szolgáltatás. És ugyanez a színbeli változás azonnal vissza fog köszönni a beszélgetések esetében is. Ugyanis azoknál a csevegéseknél, amiknél az alapértelmezett kék szín volt beállítva, kék-lila átmenetes színek fogadják majd az embereket. Ezt persze vissza lehet állítani a szimpla kékre, ha valakiből a színkavalkád ellenszenvet váltana ki.Galéria megnyitása Az új logó

Akik az Instagram Direkt üzenetküldőjét is használják, azoknak már ismerős lesz az a lehetőség, hogy egy-egy üzenetnek a dupla koppintásával azt rögtön lehet majd kedvelni. Ha pedig valamilyen teljesen más reakciót küldene az ember, akkor már arra is van módja. A sorok hosszú megérintését követően felbukkanó emoji-kínálat végén ugyanis van egy „+” opció, amit kiválasztva bármilyen hangulatjelet rá lehet aggatni az üzenetre. Keresni is lehet az emojik között, ami leegyszerűsíti a felhasználók dolgát.

Ha nem lenne éppen elég ennyi fejlesztés a hangulatjelekhez kapcsolódóan, van még egyéb is. Az alapértelmezett reakciókat is le lehet cserélni ettől kezdve, ami szintén a „+” gomb használata után tehető meg, itt a felső sorban a „Testreszabás” opciót kell használni. Fontos, hogy mindig az első helyen szereplő hangulatjel lesz 2 koppintással használható, így érdemes oda állítani a legsűrűbben alkalmazott opciót.

A témák között már olyanok is megjelentek, amelyek nemcsak a szövegbuborékok színét változtatják meg, hanem hátteret is hozzáadnak a felülethez. Ezekből az opciókból egyelőre nincs sok, de a Facebook folyamatosan bővíteni fogja a kínálatot. Az új témák a szokásos felületen állíthatóak be, és ki vannak emelve. A különlegesebb témákhoz egyedi hangulatjelet is beállít a Messenger, így a Halloween téma esetében rögtön lehet töklámpást küldeni.

Galéria megnyitása

A matricák almenüt is érdemes felkeresni, itt is van ugyanis fejlesztés. Létrehozhatják az emberek a saját arcmásukat matricák formájában, és ezeket az avatárokat tényleg elképesztően széles skálán lehet a Messengerben variálni, szóval kellő idő ráfordításával mindenki megfelelő eredményt érhet el. És ugyanitt már a szelfikből is lehet majd matricacsomagot készíteni.

Továbbá fejlesztés alatt áll egy olyan üzenetküldési lehetőség is a Messengerben, ami egy ideig rejtve hagyja az üzenetek tartalmát, és csak a megfelelő pillanatban fedi azt fel, mint egy meglepetést. Ez a lehetőség is megjelenhet a következő hetekben a Messengerben, de most még várni kell rá.

Mark Zuckerberg az Instagram és a Facebook üzenetküldők szintjén való összeolvasztásáról azt mondta, hogy ez lesz az egyik legnagyobb jelentőségű integráció eddig. Arról viszont nem nyilatkozott a szakember, hogy mi a helyzet a WhatsApp-pal. Az eredeti tervek szerint ez is össze lenne vonva a másik kettő megoldással, de az utóbbi időben ilyen téren nem sok előrelépés történt.

Neked ajánljuk

Kiemelt
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ product.displayName }}
csak b2b
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap