Megskalpolták az Intel Core i7-4960X-et

A művelet célja az volt, hogy kiderüljön, milyen paszta lakik az IHS és a CPU lapka között.

Megskalpolták az Intel Core i7-4960X-et

A Coolaler.com egyik fórumozója, aki Toppc név alatt tevékenykedik a fórumon, sikeresen szert tett egy mérnöki mintapéldány státuszú Core i7-4960X processzorra. Ez a központi egység már nem Sandy Bridge-E, hanem Ivy Bridge-E alapokon nyugszik, hivatalos megjelenésére pedig szeptember második hetében számíthatunk.

A leggyorsabb Ivy Bridge-E processzort tehát emberünk megpróbálta szétszedni, majd hamar meglepetés érte, ugyanis kiderült, hogy az IHS - azaz a lapka felett található fémkupak - igen erős, epoxy alapú ragasztóval tapad a helyére, az IHS és a lapka felülete között pedig nem hővezető paszta, hanem forraszanyag van.

A forrasztás alkalmazása nagyon jó hír, ugyanis a forraszanyag sokkal jobban vezeti a hőt, mint a hővezető paszta, viszont emiatt nehezebb leszedni az IHS-t. Ahogy az a lenti képen is látszik, Toppc próbálkozását néhány SMD alkatrész bánta.

A próbálkozás arra legalább jó volt, hogy kiderüljön, az Ivy Bridge-E processzorok esetében nem kell aggódni a gyenge paszta alkalmazásából adódó kellemetlenségektől, ugyanis paszta helyett forrasztás gondoskodik a minél jobb, hatékonyabb hőátadásról. Nem lennénk meglepve, ha ezzel a "mókával" maga az Intel szerette volna megnyugtatni az aggódókat, a szétszedett CPU így valószínűleg egy üzemképtelen példány lehetett. Persze ez csak feltevés, így nagyon halkan említjük meg.

A lényeg: az LGA-2011-es Ivy Bridge-E esetében nem kell aggódni a gyenge hővezető paszta miatt - nem úgy, mint az LGA-1155-ös Ivy Bridge és az LGA-1150-es Haswell processzoroknál. Ez a kijelentés persze egyelőre csak a mérnöki mintapéldányokra igaz, az viszont egyelőre rejtély, hogy a kereskedelmi forgalomba kerülő termékeknél is forrasztást alkalmaz-e a gyártó.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward