Shop menü

MEGLEPŐEN OLCSÓ TÁBLAGÉPPEL ÁLLT ELŐ AZ OPPO

Nagy sikere lehet a Pad Air névre keresztelt készüléknek, ugyanis az alapfeladatok megoldására és tartalomfogyasztásra egy remek eszköz lett.
Szécsi Dániel
Szécsi Dániel
Meglepően olcsó táblagéppel állt elő az Oppo

Az Oppo februárban mutatta be a legelső táblagépét, de eleve a BBK Electronics márkáinak sincs ezen a területen túl nagy tapasztalata. Az Oppo Pad egy korrekt masina lett tényleg erős hardveres alapon, a most leleplezett Pad Air modell pedig lényegében egy „Lite” verzióként fogható fel, csak az Oppo egészen szemtelen módon lenyúlta az Apple-től az Air jelzőt. A továbbiakban tehát egy gyengébb, de ugyanakkor jól hordozható és olcsó géppel ismerkedhetünk meg.

A Pad Air modell nagyon közeli rokona annak a Realme Padnek, amit mostanra Magyarországon is meg lehet vásárolni. De azért vannak különbségek az eszközök között. Az újdonság egy 10,36 hüvelykes megjelenítőt vonultat fel IPS technológiás alapon, 2000 x 1200 pixeles felbontással. A kijelző 360 nites fényerőre képes, ami egészen szerény értéknek számít, a színvilága azonban állítólag ragyogó lesz, és óvni fogja a szemet.

Galéria megnyitása

A táblagép a ColorOS grafikus felhasználói felületnek a nagyobb képernyős eszközökre optimalizált változatát fogja használni. Az Oppo már egy ideje dolgozik ezen, és már azt a tapasztalatát is felhasználta a ColorOS 12.1-nél, amit a hajtogatható masinákra összerakott felülettel szerzett, hiszen a Find N esetében is a ColorOS került bevetésre. Az egész alapját az Android 12 biztosítja egyébként, szóval a frissességgel nincs probléma.

Galéria megnyitása

A Pad Air mellé lehet majd csatlakoztatni vezeték nélküli billentyűzetes tokot, ami egyszerre védi a terméket és megkönnyíti a használatát. Emellett pedig érintőtollat is támogat, mely nagyon könnyű, mindössze 18 gramm, és 4096 nyomásszintet tud érzékelni. A Smart Stylus aktív kiegészítő, egy 650 mAh-s akkuról üzemel, ami egészen masszív, nem is lesz gond az üzemidővel. A billentyűzetről pedig még azt lehet tudni, hogy 1,4 milliméter a gombok útja, és Bluetooth 5 kapcsolatot használ.

Galéria megnyitása

A szerkezet egy 5 megapixeles előlapi kamerát kapott, ami nagyon szerény, tényleg csak arra szolgál, hogy a videóhívások alkalmával helytálljon. Full HD minőség a támogatott, amivel ilyen szempontból nem is lesz gond. A főkamera magányosan árválkodik a hátlapon, nincs mellette LED-es villanó sem, ami sajnálatos. Ez az egység egy 8 megapixeles szenzort használ, és ugyancsak 1080p-ben való videózást tesz lehetővé.

Galéria megnyitása

A tervezők az Oppo Pad Airt egy Qualcomm rendszerchipre bízták, a Snapdragon 680 dolgozik benne, ami a 6 nm-es gyártásnak köszönhetően kiemelkedő hatékonysággal tud szolgálatot teljesíteni. Az általános használatban nem lesz majd gond a teljesítménnyel sem, még minimális játékra is befogható lesz a tablet alkalom adtán. A RAM 4 vagy 6 GB-os méretet ölthet, a tárhely pedig 64 vagy 128 GB kapacitással szolgál, melyet igény esetén bővíthetnek is a felhasználók memóriakártya révén.

Sajnos a kapcsolati lehetőségek terén a felsorolást azzal kell kezdenünk, hogy mobil hálózati modem opció szintjén sincs. Csak Wi-Fi és Bluetooth modul került a fedélzetre. Előbbi 802.11 a/b/g/n/ac szabványoknak felel meg, utóbbi pedig 5.1-es és biztosít aptX HD kiterjesztést is a jobb hangzásért vezeték nélküli összeköttetés esetén.

Galéria megnyitása

Fém keretet kapott a táblagép, és 440 gramm a tömege. Nagyon vékony, csak 6,9 milliméterre emelkedik ki a síkból, a felülete pedig 245,1 x 154,8 milliméteres a Pad Airnek. Négy hangszóróval is rendelkezik, és biztosított Dolby Atmos támogatás a szoftveres oldalon. Az Oppo nem biztosít itt 3,5 milliméteres Jack aljzatot, csak C-típusú USB csatlakozó van a fedélzeten. Normál használatban több mint 10 órát fog bírni egy töltéssel a gépezet, egy 7100 mAh-s telep lapul a hátoldala mögött. Tölteni 18 wattal lehet.

Galéria megnyitása

Az Oppo Pad Air ezüst és szürke színekben lesz megvásárolható. A forgalmazása június elsejével indul Kínában, és bízunk abban, hogy máshol is megvásárolható lesz majd. Mindössze 1300 jüan az induló ára a gépnek, 1500 jüanért már a 4/128 GB-os konfiguráció vihető haza és 1700 jüanba kerül a 6/128 gigás. Átszámítva 70, 81 és 92 ezer forintnak megfelelő összegekről beszélhetünk.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére