Meglepő fordulat: az ASUS felvásárolhatja az ASRock-ot?

A felvásárlás komoly következményekkel járhat, amennyiben megalapozottak a pletykák.

Meglepő fordulat: az ASUS felvásárolhatja az ASRock-ot?

A SemiAccurate forrásai szerint az ASUS ajánlatot tett az ASRock felvásárlására, igaz, az értesülések egyelőre nem hivatalos forrásból származnak, így illik őket kellő távolságtartással kezelni. A források azt is tudni vélik, hogy a Pegatron, az ASRock jelenlegi tulajdonosa elégedett az ASUS feltételeivel, azaz látszólag ebben a tekintetben nem lehet akadálya a felvásárlásnak.

Az ASRock az elmúlt évek során lassan, de fokozatosan kezdett el felfelé kúszni az alaplap piac képzeletbeli ranglétráján, ami annak köszönhető, hogy a gyártó egyre jobb minőségű, egyre versenyképesebb alaplapokat kínál, amelyek ár és szolgáltatások tekintetében egyaránt jó választásnak minősülnek. A fejlődés idővel meghozta a gyümölcsét, ugyanis 2010 folyamán az ASRock-nak sikerült beelőznie az MSI-t, így a világ harmadik legnagyobb alaplapgyártójává lépett elő. A vállalat nyolcmillió alaplap leszállítására volt képes, ezzel egy időben a Gigabyte 18 millió, az ASUS pedig 22 millió alaplapot szállított le. Az MSI és az ECS teljesítménye már nem volt elég a dobogós helyezéshez, hiszen a cégek mindketten nagyjából 7 millió alaplapot tudtak leszállítani. Napjainkban a vállalat az ASUS és a Gigabyte mögött ugyancsak a harmadik helyen tanyázik

Ha az ASUS tényleg felvásárolná az ASRock-ot, azzal bebetonozná elsőségét az alaplapok szegmensében. Egyes vélemények szerint a felvásárlást követően az alaplapok szegmensének kisebb szereplői idővel lemorzsolódnának, így az ASUS és a Gigabyte osztozhatna a forgalmon.

Az ASRock egyébként ASUS leányvállalatként kezdte, méghozzá 2002-ben. Az ASRock a belépőszintű termékek piacán szállt harcba annak érdekében, hogy az anyavállalat termékeinek ne jelentsen konkurenciát. A Taipei Times 2007-es beszámolója szerint az ASRock később kiszervezésre került a Pegatronhoz, méghozzá az ASUS gyártási műveleteivel együtt. Nem sokkal ezután a cég kínálatában a belépőszintű alaplapok mellett felsőkategóriás megoldások is megjelentek, sőt, ilyenekkel napjainkban is találkozhatunk – gondoljunk csak a majdnem 100 000 forintba kerülő Z77 Extreme9-es modellre, ami egy igazi nagyágyú.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward