A DeLorean márkát senkinek nem kell bemutatni, pedig igazából csak egyetlen ismert típus köthető a nevéhez. Igazából azt is alig van ember, aki az utakon látta, olyan pedig, akinek van vagy volt, még kevesebb akad. A Vissza a jövőbe filmek sztárjáért nagyon sokan rajonganak a mai napig, és nemrégiben kiderült, hogy feltámasztják a márkát.
A DeLorean Motor Company most megmutatta, hogyan néz majd ki az első új autója, aminek a neve is kiderült, legalábbis a mostani tervekben Alpha 5-ként hivatkoznak rá. A jármű hivatalos élő bemutatója, ahol meg lehet majd csodálni testközelből augusztus 21-én lesz az Egyesült Államokban, Pebble Beach-en, képeken azonban már most is meg lehet gusztálni.
A legendás DMC-12-re csak a szürke színében és a különleges, sirályszárnyas ajtókban hasonlít, szinte semmilyen egyéb módon nem idézi meg a filmsztárt. Pedig az egészen biztos, hogy a DeLorean a korábbi hírnevére alapozva szeretne sikereket elérni. Az Alpha 5 egy olyan autó lesz, ami teljesen elektromos hajtáslánccal rendelkezik majd, és egy egészen érdekes nemzetközi összefogásnak köszönhetően fog létrejönni. Az amerikai vállalat ugyanis az alapokat egy angol partnerrel fejlesztette ki a járműhöz, a gyártás pedig az olaszoknál zajlik majd.
Az Alpha 5 kupé formát idéz, csak kettő ajtaja van, de nagyon hosszú, és az ajtók is olyan szélesek, hogy még a hátsó üléssorba is kényelmesen be lehet majd szállni az első ülések mozgatása nélkül. Ebből kiderül, hogy négyszemélyes a jármű, hátul két teljes értékű ülés lett kialakítva, így ott is gond nélkül lehet majd utazni. A jármű hatótávja több mint 480 kilométer lesz, egy 100 kW-os akkumulátorpakk fog erről gondoskodni.
A nagy teljesítményű villanymotorok közel 250 km/h-s tempóval tudják majd mozgatni a járművet, és 2,99 mp-et vesz majd igénybe a 60 mérföldes tempó elérése. Emellett pedig azt is elmondta a DeLorean, hogy a Vissza a jövőbe filmekben folyamatosan visszatérő 88 mérföldes sebességet 4,35 másodperc alatt fogja átlépni, szóval tényleg egészen vad gyorsulásra képes, és a 100 km/h átlépését követően sem fog lankadni. Azt viszont még nem tudni, hogy a hajtása egészen pontosan mit rejt.
Hozzátette a DeLorean a fenti adatokhoz, hogy ez csak az alapmodell specifikációja, mely valószínűleg először fog megjelenni. Az alapján pedig, hogy ezt elmondták, valószínűleg terveznek olyan variánst, ami még erősebb és gyorsabb, esetleg hosszabb futási teljesítményű lehet egy nagyobb akkupakkal.
A DeLorean márka nagyobb tervekkel is rendelkezik, már most több különböző járműben gondolkodnak. Érdekes módon állítólag eléggé változatos technológiai alapokat fognak használni, lesz benzinmotoros és hidrogén hajtású jármű is a palettán, ha minden igaz. Ez abból a szempontból furcsa, hogy a nagy autógyártók pont, hogy mindent igyekeznek egy kaptafára szabni, mert az a gazdaságos, a kisvállalatoknál pedig aligha van olyan tőke, hogy mindezt gond nélkül megvalósítsák. Részben azzal akarják megoldani a finanszírozást, hogy a tőzsdére lépést tervezik.
Kíváncsian várjuk, hogy mire jut majd az újkori DeLorean, lesz-e esetleg olyan filmes produkció, ami a múltja miatt felkapja, és a potenciális vásárlókat meg tudja-e majd fogni a név legendájával.