Megjelent az iOS 8.1.2

Az új frissítés egyebek mellett egy kínos, csengőhanggal kapcsolatos hibára is megoldást jelent.

Megjelent az iOS 8.1.2

Nagyjából három hete számolhattunk be arról, hogy az októberben leleplezett iOS 8.1 átesett az első frissítésén, most pedig megkapta a következő foltját is. Az iOS 8.1.2 javarészt kisebb, meg nem nevezett hibajavításokból állt össze, viszont egy eléggé kellemetlen problémára is megoldást nyújt, így mindenképpen javallott a mielőbbi telepítése.

Korábban előfordulhatott az, hogy az iTunes Store rendszeréből megvásárolt csengőhangok egyik pillanatról a másikra eltűntek, konkrétan törlődtek az érintett eszközről. Ezeket a már kifizetett dallamokat természetesen gyorsan vissza lehet állítani. Erre a célra hozta létre az Apple az itunes.com/restore-tones oldalt, ám ez még így is eléggé kínos. Szélsőséges esetben a felhasználó akár fontos hívásokról is lemaradhatna ebből a hibából fakadóan, hiszen egy ismeretlen csengőhangra tömegben sétálva valószínűleg kevesen figyelnének fel. Nos, mostantól már nem lesz ebből probléma, mert az iOS 8.1.2 orvosolja a szóban forgó hibát, és a jövőben remélhetőleg már nem fognak hirtelenjében eltűnni az iTunes Store-ból származó csengőhangok. A megjelent frissítés rövid leírása szerint az iOS 8.1.2 összességében stabilabbá vált, és a teljesítménye is javulást fog mutatni. Sajnos az Apple mostanáig nem tette közzé az új kiadás részletesebb változáslistáját, így a rendszert érintő kisebb változtatások mibenlétéről most nem tudunk pontosabb beszámolni.

Az iOS 8.1 első javítócsomagja akár több száz megabájtos méretet is ölthetett az adott készülék függvényében, ez a mostani viszont már csak 15 és 30 MB között mozog. Ez azt jelenti, hogy a frissítést akár mobilinterneten keresztül is gyorsan le lehet tudni. A legtöbb készülékre OTA (Over-The-Air) módon fog bekopogtatni az iOS 8.1.2, azonban ha ez mégsem történne meg a napokban, manuálisan is rákereshet az eszköz tulajdonosa a beállítások között az ide vonatkozó menüpontban. Az újdonság ezúttal a "12B440" jelölés révén lesz pontosan beazonosítható, és minden iOS 8-at támogató iPhone, iPod Touch és iPad megkapja.

Hamarosan egyébként jó eséllyel már az iOS 8.2 érkezéséről számolhatunk majd be, ugyanis ez a kiadás is gőzerővel készül egy ideje a cupertinói boszorkánykonyhában. Előreláthatólag ez lesz az a verzió, ami az Apple Watch okosóra támogatását hozza el. A tesztelők beszámolója alapján ennek már gyökeres része a WatchKit, melynek köszönhetően már élesben is kipróbálhatóak az Apple karórájára írt alkalmazások. Az Apple november közepén léptette béta fázisba az iOS 8.2 kiadást, így akár arra is megvan az esély, hogy még az év vége előtt befusson, de legkésőbb januárban biztosan felválthatja az iOS 8.1-et.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward