Az AMD új mobil videokártyája, a Radeon RX 7900M egy igazi felsőkategóriás megoldás, ami új lendületet hoz az AMD háza tájára és segíti, hogy a gyártó versenyképesebb legyen az Nvidia hasonló szintű megoldásaival szemben, hiszen eddig mobil fronton eléggé gyenge volt a kínálat, csak NAVI 33 alapú modelleket mutattak be. A Radeon RX 7900M érkezésével végre egy NAVI 31-es GPU köré épülő videokártya is elérhetővé válik, ami a Radeon RX 7600M XT-hez képest jelentősen gyorsabbnak ígérkezik – eddig utóbbi videokártya képviselte az AMD RDNA 3 alapú mobil videokártya kínálatának „csúcsát”.
A Radeon RX 7900M érkezésére már régóta számíthatunk, ám végül egy picit többet kellett rá várni, mint ahogy azt az iparági informátorok sugallták. Az új modell végre megjelent, méghozzá egy nem is akármilyen gamer notebook, az Alienware m18 R1 fedélzetén, ahol egy másik különlegesség, az AMD RYZEN 9 7945HX3D processzor társaságában várja a feladatokat.
Az említett noteszgép eddig is elérhető volt RDNA 3 alapú videokártyával, viszont ezen a téren a Radeon RX 7600M XT képezte a maximális kiépítést, így a Radeon RX 7900M érkezésével jelentősen növekedni fog a GPU teljesítmény. A Radeon RX 7900M ebben a gamer notebookban 160 W-os TGP kerettel működhet, viszont a SmartShift Max jóvoltából akár a 200 W-os TGP keretben rejlő lehetőségek is kiaknázhatóak lesznek, amennyiben a helyzet engedi.
Az AMD RDNA 3 alapú mobil videokártya kínálata
iPon.hu | GPU típusa | Stream egységek száma | GPU Boost órajel | Memória-alrendszer | TGP keret |
Radeon RX 7900M | NAVI 31 | 4608 | 2,09 GHz | 16 GB GDDR6 |256-bit | 160-180 W |
Radeon RX 7600M XT | NAVI 33 | 2048 | 2,3 GHz | 8 GB GDDR6 | 128-bit | 75-120 W |
Radeon RX 7700S | NAVI 33 | 2048 | 2,2 GHz | 8 GB GDDR6 | 128-bit | 75-100 W |
Radeon RX 7600M | NAVI 33 | 1792 | 2,07 GHz | 8 GB GDDR6 | 128-bit | 50-90 W |
Radeon RX 7600S | NAVI 33 | 1792 | 1,88 GHz | 8 GB GDDR6 | 128-bit | 50-75 W |
Az AMD új mobil csúcskártyája 4608 stream egységet foghat munkára, amelyek 2,09 GHz-es boost órajelen üzemelhetnek. A GPU mellé 16 GB-nyi GDDR6-os fedélzeti memória kapcsolódhat, méghozzá 256-bites memória-adatsín mellett, vagyis ezen a téren felülmúlja az újdonság nagy riválisát, a GeFocre RTX 4080 Laptop GPU-t. Az Nvidia abszolút csúcskategóriás videokártyája, a GeForce RTX 4090 Laptop GPU ellen már viszont kevés lehet a Radeon RX 7900M, hiszen a gyártó belsős mérései szerint a GeForce RTX 4080 Laptop GPU ellenében mindössze 7%-os teljesítményelőnyt tud felmutatni nagy átlagban.
Az új videokártya az eddigieknél magasabb TGP tartományon belül üzemel, hiszen míg az Nvidia háza táján a GeForce RTX 4080 Laptop GPU és a GeForce RTX 4090 Laptop GPU esetében is „csak” 150 W-ig terjed a TGP, amit a Dynamic Boost segítségével 175 W-ig lehet felsrófolni, addig az AMD-nél 160 és 180 W közötti TGP keret áll rendelkezésre, ezt pedig 200 W-ig lehet növelni a SmatShift Max segítségével.
Az 1440p-s játékra ajánlott AMD Radeon RX 7900M az említett Alienware m18 R1 noteszgép részenként kerül elsőként forgalomba, méghozzá 2800 dolláros listaáron. Ezért az összegért 1920 x 1200 pixeles natív felbontással és 480 Hz-es maximális képfrissítési rátával rendelkező kijelzőt, 32 GB-nyi memóriát, 1 TB-nyi NAND Flash alapú tárhelyet (SSD), egy 3D V-Cache technológiával felvértezett RYZEN 9 7945HX3D processzort, valamint a Radeon RX 7900M típusú mobil videokártyát kapjuk. Rendszermemóriából egyébként maximum 64 GB-nyi kérhető, míg a tárhely kapacitását 2 TB-tól egészen 8,5 TB-ig növelhetjük. A kínálat elmaradhatatlan része a CherryMX kapcsolókkal szerelt beépített gamer billentyűzet is.