Shop menü

MEGJELENT A CORE I7-3970X, AZ ÚJ CSÚCSPROCESSZOR

Az Intel egy új, felsőkategóriás processzorral jelentkezik, amely a Sandy Bridge-E sorozatú megoldások közé érkezik és a leggyorsabb központi egységnek járó címet zsebeli be.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Megjelent a Core i7-3970X, az új csúcsprocesszor

A Core i7-3970X típusjelzéssel ellátott újdonság elődeihez hasonlóan szintén 32 nm-es csíkszélességgel készülő, Sandy Bridge-E kódnévre keresztelt szilícium lapka köré épül. Sajnos ez a modell is „csak” hat darab processzormaggal érkezik, de ez a korábbi gyakorlat alapján aligha meglepő. Sokkal meglepőbb az a tény, hogy az elődjéhez képest csak minimális sebességnövekedést kínáló központi egység 130 wattos helyett immár 150 wattos TDP-vel érkezik. Innen nézve már többé-kevésbé érthető, miért nem készül 8 maggal ellátott Core i7-es sorozatú processzor.

Galéria megnyitása

A Core i7-3960X helyére érkező Core i7-3970X a hat darab processzormag mellett továbbra is a szokásos komponenseket vonultatja fel. Az egyes processzormagok ezúttal is egyenként 256 KB-nyi másodszintű gyorsítótárral gazdálkodnak, a harmadszintű megosztott gyorsítótár mérete pedig 15 MB, ahogy a Core i7-3960X esetében is. A Hyper-Threading támogatás természetesen ezúttal is rendelkezésre áll, így a hat processzormag egyszerre 12 szálon dolgozhat. A processzormagok 3,5 GHz-es alap órajelen ketyegnek, de e Turbo Boost 2.0 technológia jóvoltából ez az érték terheléstől függően akár 4 GHz-re is megemelkedhet. Az új processzor természetesen szorzózár-mentes felépítéssel érkezik, így könnyedén, kényelmesen tuningolhatjuk, amennyiben gondoskodunk a megfelelő hűtésről.

Galéria megnyitása

A processzor tokozásán belül egy négycsatornás DDR3-as memóriavezérlő is helyet kapott, ami DDR3-1600 MHz-es memóriamodulok kezelésére képes. Rajta kívül egy 40 sávot kínáló PCI Express 2.0-s vezérlő is jelen van a fedélzeten, amely hivatalosan csak a 2.0-s szabványt támogatja.

Az Intel Core i7-3970X listaára 999 dollár – ez az ár 1000 darabos megrendelés esetén érvényes, méghozzá a tálcás kiszerelésben érkező példányokra. Ezzel szemben a dobozos processzorok már 1058 dollárért lesznek elérhetőek, természetesen ugyancsak ezer darabos rendelés esetén. Utóbbiaknál meglepetés érhet minket, ha arra számítunk, a dobozos kiadáshoz kapunk léghűtést is: az Intel a felhasználói gyakorlatból kiindulva processzorhűtő nélkül szállítja az új központi egységet, hiszen ebben a kategóriában a vásárlók általában komolyabb hűtést is beszereznek a termékhez, a gyári hűtőt pedig hagyják porosodni.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére