Mégis kaphat érintőképernyőt az Eee PC?

Az ASUS taiwani központjához közeli képernyőgyártók állítása szerint mégis lehet valamennyi igazság abban a feltevésben, miszerint az új Eee PC-ket érintőképernyővel is ellátják - annak ellenére is, hogy a cég főnöke, Jerry Shen ezt korábban határozottan tagadta.

Mégis kaphat érintőképernyőt az Eee PC?

Az ASUS taiwani központjához közeli képernyőgyártók állítása szerint mégis lehet valamennyi igazság abban a feltevésben, miszerint az új Eee PC-ket érintőképernyővel is ellátják - annak ellenére is, hogy a cég főnöke, Jerry Shen ezt korábban határozottan tagadta.

A szóban forgó érintő-technológián alapuló panelek képességei ugyan valamivel szerényebbek, mint az ún. kapacitív társaiké (amilyeneket például az iPhone-ok is használnak), viszont olcsóbbak is azoknál, így az ezzel ellátott gépek gyártási költségét is csak $10-al dobják meg. Emellett kellően ellenállóak is, ami szintén hasznos tulajdonságnak bizonyulhat.

A feltételezett fejlesztés persze nem feltétlenül vonatkozik majd az Eee-k mindegyik modelljére, valamint a konkrét jellemzőiről és tulajdonságairól nem esett szó, de mivel még magát a fejlesztés tényét sem erősítették meg hivatalosan, ezen nincs is mit csodálkozni. A jelenlegi Eee PC-k esetében az ASUS több különböző modellt kínál, eltérő flash-tárhellyel, webkamerákkal és színekkel - viszont a képernyők tekintetében még eddig nem túl nagy a választék, eltekintve a nagyobb, 900-as változattól.

Ha azonban a hír igaznak bizonyul, úgy az ASUS esélyei jelentősen javulhatnak a vetélytársaival szemben a minilaptopok piacán - amire bizony szükségük is lehet, mivel a verseny egyre élesedik: például az Everex is hamarosan előáll egy érintőképernyős CloudBook-kal, és akkor az Acer, az ECS és a Gigabyte ajánlatairól még nem is beszéltünk.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward