Meghibásodó RTX 2080 Ti videokártyákra panaszkodnak a felhasználók

Főleg a GeForce RTX 2080 Ti Founders Edition modelleket érinti a probléma, de a partnerek kártyái között is találni hibás példányokat.

Meghibásodó RTX 2080 Ti videokártyákra panaszkodnak a felhasználók

Érdekes felhasználói panaszok jelentek meg a Reddit virtuális hasábjain, valamint az Nvidia hivatalos fórumán is, amelyek alapján úgy tűnik, nincs minden rendben a GeForce RTX 2080 Ti körül, de a 2080-as és a 2070-es modellekre is panaszkodik néhány felhasználó.

Galéria megnyitása Fotó: Nvidia GeForce fórum Az új videokártyák a beszámolók alapján változatos hibajelenségeket produkálnak: előfordulnak kékhalálok, de instabilitásra, képhibákra és lassú tönkremenetelre is vannak példák, amelynek végén már csak fekete képernyő várja a PC-t éppen bekapcsoló csalódott tulajdonost. A GeForce RTX 2080 Ti modellekre elég régóta panaszkodnak, a hiba pedig a jelek szerint nem csak az Nvidia Founders Edition modelljeit érinti, hanem a partnerek által készített példányokat is – az ASUS, a Gigabyte és az MSI egyes kártyáira egyaránt érkeztek panaszok, de messze nem olyan számban, mint az FE kiadások esetében.

A GeForce RTX 2080 Ti mellett néhányan a GeForce RTX 2080-as videokártyákra is panaszkodnak, igaz, csak elvétve, plusz legalább egy csalódott GeForce RTX 2070 tulajdonos is hangot adott már nemtetszésének, ugyanezen hibák miatt. A felhasználók többségében közös, hogy senki sem tuningolta a GPU-t vagy a VRAM-ot, azaz a meghibásodott kártyák többsége gyári órajelek használata mellett ment tönkre.

A Redditen olvasható beszámolók szerint olyan is előfordult, hogy valaki a hibás videokártya helyett újat kért magának a jótállás keretein belül, majd nem sokkal később a cserekártyát is vissza kellett küldenie, mert az is meghibásodott, így már a harmadik kártyáját várja.

Sajnos egyelőre nem derült ki, hogy a probléma mennyire széles körben érinti a felhasználókat, az viszont biztos, hogy már most is sokan panaszkodnak. Az Nvidia egyelőre nem reagált a dologra, de ha megérkezik a hivatalos állásfoglalás, azonnal beszámolunk róla. Valószínűleg csak egy-egy bizonyos gyártási sorozat néhány tagja érintett, nem az összes modell, hiszen ha minden új videokártya hasonló hibákat produkálna, annak már régen híre ment volna.

Neked ajánljuk

Kiemelt
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap