Shop menü

MEGFIZETHETŐ TÉVÉKET HOZOTT MAGYARORSZÁGRA A XIAOMI

A Mi TV P1 termékcsalád széles méretkínálat és viszonyleg kedvező ár mellett nyújt jó lehetőségeket.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
Megfizethető tévéket hozott Magyarországra a Xiaomi

A Xiaomi nemcsak az okostelefonokkal, hanem a televíziókkal is próbálna magának érvényt szerezni. A Mi TV termékcsaládon belül most a P1 sorozat az, ami már a hazai vásárlóközönség számára is elérhető lesz. Négy méretben, Android TV-vel szolgálnak a berendezések.

Még tavasszal rántotta le a leplet a Xiaomi a Mi TV P1 készülékekről, és most futottak be ezek a magyar boltokba. A vállalat ebben az esetben nem a hatalmas, csúcskategóriás televíziós lehetőségeket helyezte előtérbe, hanem egy átgondolt konstrukciókat igyekezett alkotni, amiket többen vásárolhatnak meg. Sajnos olyan ár-érték arányra nem érdemes számítani, mint a mobilok frontján, de biztos sokan lesznek, akik elcsábulnak valamelyik modellnek.

Galéria megnyitása

A Xiaomi ebben az esetben 32 colos képátlóval indít, ami ma már igencsak kicsinek tekinthető. A két középső opció 43 és 50 hüvelykes már, a legnagyobb konfiguráció pedig 55 colos mérettel kecsegteti a tulajdonosokat. A legkisebb berendezés csak HD Ready jelöléssel lett ellátva, szóval 768p-s a felbontása, ami rendkívül karcsú. A többiek már 4K Ultra HD minőséget biztosítanak, és az 55, valamint 50 colos modelleknek már nagyobb a színtere, mint a 43 hüvelykesnek.

Galéria megnyitása

A Mi TV P1 55 és 50 hüvelykes modelljei HDR10+ minősítéssel bírnak, a kisebbnél csak HDR10 van (8 bit + FRC), az alapmodell esetében pedig le kell tenni a HDR-ről (8 bit). Csak 60 Hz-esek a szerkezetek, de támogatják a MEMC technológiát, ami főleg a sportesemények megtekintését teheti látványosabbá.

Az Android TV rendszernek a 10-es kiadását kapták meg a Mi TV P1 modellek. Biztosított itt annak a lehetősége, hogy a kapcsolódó okosotthonos eszközöket központilag vezérelje az ember a tévéképernyőn keresztül. Adott a Google Assistant támogatás is, amit mindenféle gombnyomás nélkül lehet használatba venni, így akár úgy is kezelhető a tévé, ha az ember nem tudja a távkapcsolót nyomkodni. Minden fontos streaming platformot el lehet majd érni a Mi TV P1-ekről, és néhánynak dedikált gombja is lesz a kapcsolón.

Galéria megnyitása

A MediaTek MT9611 rendszerchipet kapta a 43, az 50 és az 55 colos televízió, a legkisebb tagja a csapatnak pedig egy MSD6683-at vonultat fel, ami a szerényebb felbontás mellé elegendő. Bluetooth 5 modullal és kétsávos Wi-Fi kapcsolódási lehetőségekkel szolgálnak az újdonságok. Több USB és HDMI található majd a hátlapon, és lesz mód vezetékes hálózati kapcsolódásra is Ethernet csatlakozón keresztül, továbbá a szimpla AV és a 3,5 milliméteres Jack aljazok sem maradtak le a repertoárból.

Galéria megnyitása

A készülékek sztereó hangszórót kaptak, de támogatják a szoftveres térhangzás biztosítását. Az alaptévé 10 wattos zenei teljesítménnyel bír, a társai pedig 20 wattos hangrendszert kaptak. HDMI 2.1 csatlakozóval is meg lettek toldva a nagyobb tévék, ennek köszönhetően akár eARC is használható, a 32 colos megoldásnál pedig marad a HDMI 2.0 és a szimpla ARC a külső hangrendszerek számára.

Galéria megnyitása

Az újdonságok keskeny kávával rendelkeznek, a Xiaomi kifejezetten nagy hangsúlyt helyezett arra, hogy jó legyen a helykihasználás. Így a meglévő bútorok szűkös helykínálata mellett a lehető legnagyobb képátlóval szolgáló tévét lehet használatba venni. Bútorra állítható mindegyik tévé, de van fali konzolos rögzítési lehetőség is a méretek mellett változó csavarkiosztással.

A Xiaomi Mi TV P1 93 ezer forint körül érhető a 32 hüvelykes képátlóval, a 43 colos modell 165 ezerről rajtol, az 50 hüvelyes nagyjából 220 ezer forintot kóstál, az 55-ös változatért pedig 250 ezer forintot kell kifizetni.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére