Megérkezett hazánkba az SJCAM SJ5000X Elite kamera

Az SJCAM eddigi legjobb akciókameráját a legfrissebb firmware telepítését követően küldi a boltokba a WayteQ.

Megérkezett hazánkba az SJCAM SJ5000X Elite kamera

Az SJCAM akciókamerák a WayteQ-nek köszönhetően jelentek meg hivatalos keretek között Magyarországon, és nem meglepő módon a kínai alakulat csúcsmodelljének, az SJ5000X Elite-nek az érkezése is a WayteQ nevéhez köthető. Az újdonság a leírása szerint 4K videózásra is képes már, no, de ne szaladjunk ennyire előre.

Az SJCAM az SJ4000 révén alapozta meg a hírnevét, amit hamar felváltott az SJ5000 széria, ettől a névtől viszont nem szeretne gyorsan szabadulni a gyártó, hiszen az SJ5000X Elite már a harmadik a sorban az SJ5000 és az SJ5000 Plus után. Az SJ5000X Elite továbbra is a GoPro vonalvezetését alkalmazza, hogy a kiegészítők kompatibilisek maradjanak. Ez apróságnak tűnhet, de nagyon fontos szempont. A készüléken azonnal vissza lehet nézni a felvételeket, és a beállításokat is könnyű kezelni, ugyanis egy 2 hüvelykes, színes megjelenítőnek is otthont ad a sportkamera. Sőt mi több, a kapcsolati képességeit tekintve szolgál Wi-Fi-s opcióval, ezt kihasználva pedig hozzá lehet csatlakozni okostelefonnal, így egyebek mellett még az élőképet is figyelemmel lehet kísérni.

Az új kamera alapját a Sony Exmor R IMX078 képérzékelő adja. Ez a szenzor 1/2.3 hüvelykes, háttér megvilágításos (BSI) CMOS technológiával készül és 12,4 megapixeles a teljes felbontása – tehát az egyes képpontok 1,55 mikronosak. A képfeldolgozó szerepét a Novatek 96660 központi chip tölti be. Mint minden akciókamerának, ennek is nagyon széles, 170 fokos a maximális látószöge, érdekesség azonban, hogy ezt meg lehet változtatni: 70 és 170 fok között befolyásolható az értéke. Ahogy arra már a bevezetőben utaltunk, az SJ5000X Elite kalandkamera 4K támogatást (24 FPS) nyújt. Azonban még mielőtt nagyon megörülnének az érdeklődők, el kell árulnunk, hogy sajnos nem minden arany, ami fénylik. Itt a 4K felvételek interpoláció eredményei lesznek, a készülék valójában 2880 x 2160 képpontról fog felskálázni a 4K elérése érdekében. Emellett támogatja a 2K-t 30 képkockás sebességgel, Full HD mellett 30 vagy 60 FPS választható, 720p-ben pedig már 120 képkockás felvételek megörökítésére van mód. Az SJ5000X Elite képstabilizátorral is fel lett vértezve, amelynek hála sokkal simább videók születhetnek, kevésbé lesz rá jellemző a remegő kép. Elektronikus stabilizálással dolgozik a szerkezet, egy beépített giroszkóp segíti a munkáját.

A WayteQ a legfrissebb firmware kíséretében küldi bevetésre a kalandkamerát, amit éppen a napokban tett közkincsé az SJCAM. Ezzel számos apró hibának búcsút lehet inteni, és újítások is kerültek az SJ5000X Elite tarsolyába. Immáron támogatást nyertek a 64 és a 128 GB-os memóriakártyák, és bekerült a rendszerbe két új hangerőfokozat, melyek révén hangosabb videókat lehet készíteni. Optimalizáció érte a képminőséget 1080p és 1440p mellet, továbbá a színvilágon is dolgoztak egy kicsit a fejlesztők, és az üzemidő is javulhat egy hajszálnyit a korábban tapasztalatokhoz képest. Jobb lesz a kontraszt, a vonalélesség, valamint a képzaj is moderáltabban lehet. Az expozíciós idő megadására szolgáló menüpontban pedig már Auto, 1/30, 1, 2, 5, 10, 20, 30 és 60 másodperces opciók vannak.

Mint minden akciókamerjánál, az SJCAM itt is gondoskodott a tervezéskor a cserélhető akkumulátorról, így ha a felvételek alatt kifogy a szuflából a készülék, pillanatok alatt bele lehet tenni egy póttelepet, és indulhat újra a videózás. A gyártó által közölt adatok szerint az SJ5000X Elite kb. 80 percig tud dolgozni egy töltéssel 2K videózás mellett, ami átlagosnak nevezhető; egy 900 mAh-s akkumulátor lapul a burkolata alatt. Az egyszerű fekete és szürke kivitelek mellett citromsárga, piros és kék színekben lehet majd megvásárolni az eszközt. Az SJ5000X Elite csomagolása tartalmazza a vízálló tokot, ami 30 méteres mélységig garantálja a kamera épségét, és több szíj is van hozzá, a megfelelő rögzítés érdekében.

Az SJCAM ugyan a költséghatékony megoldásairól híres, és ez a mostani alanyunk is jó ár-érték aránnyal rendelkezik, de a kiváló képességekért már vaskosabb összeget kérnek el. Az SJ5000X Elite ajánlott fogyasztó ára 50 ezer forint felett lett megszabva. Öröm az ürömben, hogy az SJ5000 Plusznál még így is egy kicsivel olcsóbbnak ígérkezik.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward