Megérkezett a Samsung vezeték nélküli gyorstöltője

Az újdonsággal már két óra alatt teljesen fel lehet tölteni egy lemerült Galaxy Note 5 vagy S6 Edge+ okostelefont.

Megérkezett a Samsung vezeték nélküli gyorstöltője

A Samsung a hónap közepén megrendezett Galaxy Unpacked rendezvényen mutatta be a Galaxy Note 5 és a Galaxy S6 Edge+ okostelefonokat. Ezek a világon az elsők között támogatnak olyan gyorstöltési eljárást, ami vezeték nélküli technológián alapul. Most pedig reflektorfénybe került az a töltőpad, ami ebben társa lesz a mobiloknak.

A dél-koreaiak elmondása alapján sikeresen fejlesztették tovább a korábbi vezeték nélküli töltést, és immáron majdnem ugyanolyan gyorsan kap újult erőre a támogatott mobiltelefon ilyen módon, mint a vezetékes töltés során. Sajnos a Samsung egyelőre semmilyen konkrétummal nem szolgált, de az biztos, hogy bizakodóak lehetnek azok, akik a kezdetektől rajongtak a vezeték nélküli töltési formákért, viszont az eljárás lassúsága miatt nem igazán használták ezt a mindennapok során. Állítólag nagyjából 2 óra alatt fog nulláról teljesen feltölteni a 3000 mAh-s akkumulátorral ellátott Note 5 és S6 Edge+ páros, ami 40 százalékos gyorsulást jelent.

A vezeték nélküli töltők sokféle formában ölthetnek testet. A Samsung dizájnerei ezúttal nem estek túlzásba, leginkább egy egyszerű poháralátétre emlékeztetheti az érdeklődőket az újdonság. A készülék felülete matt, de kapott egy belső gyűrűt, ami jobb tapadást biztosít a ráhelyezett okostelefon számára az esetleges balesetek elkerülése végett. Körbe egy áttetsző, üveges hatású perem szegélyezi a szerkezetet. Direkt kompakt dizájn kialakítása volt a cél, hogy a végeredmény hordozható legyen, így a nyaralásra is kényelmesen magával viheti a felhasználó. A töltés állapotáról egy többszínű LED-es fény fog tájékoztatással szolgálni.

A technikai oldaláról mindössze annyit lehet tudni, hogy a Qi szabványnak megfelelő megoldásról van szó, így akár más Qi kompatibilis eszközökkel is használatba lehet venni. Ilyenkor nem garantált a gyors töltés, vélhetően nem fog sokkal hamarabb újult erőre kapni más gyártó készüléke rajta, csak a fentebb kiemelt dél-koreai modellek, és a jövőben érkező társaik. A töltőpadot két színben fogja kereskedelmi forgalomba bocsájtani a gyártó, ha minden a tervek szerint alakul, akkor fekete és fehér kivitelekből lehet majd választania a vásárlóknak.

A Samsung új kiegészítője nem egy olcsó mulatság, 70 dolláros összeg szerepel az árcéduláján. Ez érezhetően magas ár, ha a konkurens megoldásokat vesszük alapul, de persze azok jóval lassabban viszik át az energiát, ami itt kulcsfontosságú ütőkártya. A szerkezet egyelőre csak „hamarosan érkezik” jelzővel van listázva a Samsung kínálatában, szóval még várat magára.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward