Még nagyobb a leépítés a Microsoftnál

Még nagyobb a leépítés a Microsoftnál

A windows 7 operációs rendszer októberi premierjén a Microsoft azzal népszerűsítette a terméket, hogy az új szoftver világszerte 350 ezer állás megteremtését segíti elő, a redmondi óriáscég legújabb bejelentése szerint azonban az új munkahelyek nem a fejlesztőnél jönnek létre: a jelenleg 91 ezer főt foglalkoztató társaság az év elején tervezett 5,5 százalék helyett 6,3 százalékkal csökkenti alkalmazottai létszámát - tudósít az MTI-Eco. Az elbocsátások ütemezéséről a cég nem közölt részleteket.

Üzleti évének szeptemberrel zárult első felében a Microsoft 18 százalékos nyereségcsökkenést szenvedett el. A július és szeptember közötti negyedévben az adózott eredmény 3,57 milliárd dollárra esett az egy évvel korábbi 4,37 milliárd dollárról, az árbevétel pedig 14 százalékkal 12,92 milliárd dollárra csökkent.

A Windows 7-hez fűzött remények szerint innen már felfelé vezet az út, és a bemutató kapcsán Lisa Brummel személyzeti igazgató közölte, hogy felvesznek 4 ezer új embert. A cég központjában, helyi idő szerint szerdán aztán Brummel pontosított, mint mondta, időközben megváltoztak a prioritások, és ugyan egyes területeken továbbra is az állomány bővítésére készülnek, a konszern egészét mégis karcsúsítják.

Elemzők szerint a Windows 7 szoftver 177 millió példányban kelhet el 2010 végéig.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward