Shop menü

MÉG IDÉN JÖHET A HUAWEI KAGYLÓMOBILJA

Állítólag Mate V lesz a különleges eszköz neve, és van némi esély arra, hogy HiSilicon rendszerchipet fog használni.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
Még idén jöhet a Huawei kagylómobilja

Ha nem vezeti be a szigorú korlátozásokat az Egyesült Államok a Huawei-jel szemben, akkor a hajtogatható okostelefonoknak a piaca nagy valószínűséggel egészen máshogy alakult volna. A Huawei volt az első a Samsunggal karöltve, aki hajtogatható mobilt tett le az asztalra, és sokak szerint a Mate X jobb koncepció volt, mint a Galaxy Fold, de végül a Huawei-nek nagyon le kellett építenie ezt a fejlesztését, mert pénz nem igazán hozott, vinni azonban bőven vitt.

Teljesen azért nem engedte el a hajtogatható készülékeket a Huawei, de lényegesen szerényebb büdzsé jut a kutatás és fejlesztés szempontjából erre a frontra, mint azt a kínaiak eredetileg tervezték. Idén is jött új termék, a Huawei Mate X2, és bár ez már beállt ugyanarra a formátumra, amit a Samsung valósított meg, „hazai pályán” is jobb tudott lenni a legtöbb beszámoló alapján. Szóval még félgázon fejlesztve is tartja valamennyire a lépést a cég a dél-koreaiakkal.

Galéria megnyitása

A Galaxy Z Flip széria viszont valódi rivális nélkül maradt mostanra, szóval a Samsung köszöni szépen, nincs miért aggódnia jelen helyzetben. De a Huawei azon van állítólag, hogy ez valamelyest változzon. A legfrissebb pletykák arról szólnak, hogy még az idei évben lesz válasza a kínaiaknak a kagylós formátumú Galaxy Z Flip modellre.

A híresztelések alapján a Huawei Mate V néven dobhatja majd piacra az első olyan hajtogatható okostelefonját, ami a kagylós formátumú készülékeknek a szellemiségét fogja továbbörökíteni. A névben a V értelemszerűen a félig nyitott eszköznek a formájára jelenthet utalást. A Galaxy Z Flip3 már aránylag elérhető árszinten mozogva került bevetésre, legalábbis, ami a korábbi termékkínálatot illeti. Azt viszont nem gondoljuk, hogy a Huawei árversenybe fog kezdeni.

Minden bizonnyal tisztában lesz azzal a cég, hogy nem tud majd nagy volument elérni, aminek több oka is lesz. Éppen ezért jó eséllyel minimum 1500 dollár környékére érdemes várni a szerkezetet – már amennyiben tényleg megvalósul.

A pletykák arra is kitérnek, hogy a Huawei Mate V a vállalat saját fejlesztésű rendszerchipjét használhatja, állítólag a Kirin 9000 fog felbukkanni benne. Hogy erre mekkora az esély? Nos, eléggé kevés, de azt minden további nélkül el lehet képzelni, hogy lesz majd olyan, ami a Kirin 9000-et használja, és lesz egy alternatív megoldás is. A szóban forgó HiSilicon egységből ugyanis már valószínűleg borzasztóan kevés állhat a cég rendelkezésére, hiszen éppen egy évvel ezelőtt leállt a gyártása, de több termékben is fel lett használva.

Galéria megnyitása

A kagylós formátumú hajtogatható okostelefonok előtt egyébként minden bizonnyal szép jövő áll. Hiszen amellett, hogy gondoskodni tudnak a normál méretű eszközöknek a használati élményéről, kisebb zsebbe is gond nélkül eltehetőek, ami főleg a hölgyek számára egy hatalmas pozitívum lehet. Csak egyelőre még nagyon szűkös a kínálat és drágák az ilyen termékek, főleg addig, amíg egyáltalán nincs árverseny. Az is kisebb meglepetés volt, hogy a Galaxy Z Flip3-at a Samsung olcsóbban indította el.

Reméljük tényleg jön a Huawei Mate V, bár azt meg kell jegyeznünk, hogy innen nézve az valószínűleg már csak technológiai érdekességképpen szolgál majd. Könnyen lehet, hogy el sem jut Európába, de ha igen, akkor is nagyon szűk közönséget lesz képes elérni a Google mobilos szolgáltatásai nélkül. A cég október 12-én fog tartani egy jelentős eseményt, talán azt követően többet fogunk tudni a Mate V kapcsán is.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére