Még egy harmadik Samsung netbook is jön

Úgy látszik a Samsung-ot kicsit későn hozta lázba a netbook-őrület, azonban így utólag is elég impozáns termékekkel jelentkezett. A tegnap bemutatott két netbook mellé egy harmadikat is kidobott a vállalat, konkrétan az N120 típusjelzésűt.

Még egy harmadik Samsung netbook is jön

Úgy látszik a Samsung-ot kicsit későn hozta lázba a netbook-őrület, azonban így utólag is elég impozáns termékekkel jelentkezett. A tegnap bemutatott két netbook mellé egy harmadikat is kidobott a vállalat, konkrétan az N120 típusjelzésűt.

Az új netbook leginkább - méretéhez képest - nagy billentyűzetével hívja fel magára a figyelmet. A dél-koreai gyártó szerint a 10-hüvelykes netbook akkora klaviatúrával rendelkezik, ami leginkább a 12-hüvelykes gépekben szokott helyet kapni. Másik érdekessége pedig a 6-cellás beépített akkumulátora, aminek köszönhetően 10,5 órás működési idővel rendelkezik a netbook - állítja a Samsung.

Mivel a számozás alapján az N110 folytatása lesz az N120, ezért feltehetően ebben is Intel Atom központi egység fog helyet kapni 1 GB memória és egy 160 GB-os merevlemez társaságában. Szerencsére az N110-ben látott lekerekített dizájnt örökölte az N120, ezért egy elég csinos kis netbookkal van dolgunk. Helyet kapott még benne egy 1,3 megapixeles webkamera, három-az-egyben kártyaolvasó, három USB-port, egy Bluetooth, illetve a képernyő két oldalán egy-egy 1,5 W teljesítményű hangszóró is (így nem csoda, hogy elfér a nagyobb billengyűzet).

A Samsung N110-zel megegyezően az N120 is áprilisban fog Európába érni, egyelőre ismeretlen áron.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward