A Sony az Xperia XA2 duója mellett színpadra állított még egy harmadik okostelefont is a CES-en, de ez a modell már sokkal visszafogottabb képességekkel bír. A japánok 2013 után tavaly porolták le az Xperia L nevet, és mutatták be az Xperia L1-et, most pedig már meg is érkezett a következő generáció az L2 személyében. Jelentős előrelépés a mobil képességeiben nem történt, de az apró csiszolásoknak köszönhetően az idei modell már jobb felhasználói élményt tud majd biztosítani.
Az Xperia L2 egy 5,5 hüvelykes megjelenítővel lett ellátva, itt 1280 x 720 képpontos felbontással, jó fényerővel és széles betekintési szögekkel lehet számolni. A Sony nem vette félvállról az olcsóbb mobilja védelmét sem, az előlap esetében Gorilla Glass üveggel lehet számolni. Mi a helyzet a kamerákkal? Nos, az eszköz előlapján 8 megapixeles képalkotó található, ez felel majd az önarcképek készítéséért és a videocsevegések lefolytatásáért. Ahogy az Xperia XA2 esetében, úgy itt is 1/4 colos szenzorról és 120 fokos látószögű lencséről beszélhetünk – az egység apertúrája F/2.4-es. A főkamera 13 MPixeles, az alapját egy 1/3.06 hüvelykes képérzékelő adja, megtoldva egy F/2.0-s rekesznyílású optikával, valamint egy LED-es villanóval. A bekapcsolást követően az érdeklődőket az Xperia UI grafikus felhasználói felületbe öltöztetett Android 7.1.1 operációs rendszer fogadja majd. Számolni lehet itt előre telepítve az Xperia Lounge alkalmazással, ami érdekes hírekkel és más tartalmakkal szolgálhat, a STAMINA üzemmód pedig az üzemidő kitolását teszi lehetővé.
Nem egy erőgéppel van dolgunk, ugyanis a motortérben egy MT6737T központi chip szerénykedik. A MediaTek négymagos terméke 1,5 GHz-es órajelen üzemelhet és Cortex-A53 egységek lapulnak benne, ami pedig az IGP-t illeti, egy Mali-T720 MP2-vel kell számolni. A RAM-mal és a háttértárral viszont garantáltan nem lesz probléma, mert ezekkel nagyon bőkezűek voltak a fejlesztők. Az Xperia L2 3 GB-os memóriakapacitással szolgál, így egyszerre több applikáció is vígan elfuthat a háttérben – már ha a központi chip is megbirkózik a feladattal –, a háttértár pedig 32 gigás méretet öltött, amit könnyedén fentebb lehet tornászni, ha a szükség úgy hozza (akár 256 GB-os memóriakártyát is kezel a vas). A kapcsolati lehetőségek között van 4G LTE hálózati modem VoLTE lehetőséggel megtoldva, valamint 802.11 a/b/g/n Wi-Fi, Bluetooth 4.2 modul és A-GPS vevő is, ráadásképpen pedig az FM rádió és az NFC chip is biztosított, ez külön öröm lehet sokak számára. Lesz Dual-SIM-es kivitele az Xperia L2-nek, de csak opcionálisan, szóval alapjáraton egy SIM kezelésére van felkészítve – a szolgáltatók kínálatába minden bizonnyal így kerül majd be.
A készülékház plasztikból van, de matt felületű, ennek köszönhetően kellemes a tapintása és nem gyűjti az ujjlenyomatokat. A színpalettán van fekete, arany és rózsaszín opció is, úgy tűnik, hogy a hölgyeknek különösen szeretne a kedvében járni a Sony. Annak ellenére, hogy szinte teljesen műanyag a burkolat, 178 grammot nyom az Xperia L2, a térfogata pedig 150 x 78 x 9,8 milliméteres. A gépezet rendelkezik ujjlenyomat-olvasóval, ennek köszönhetően a felhasználó pillanatok alatt kényelmesen azonosíttathatja magát. Ez már egy olcsóbb masinának ígérkezik, a C-típusú USB csatlakozóról sem kell lemondani. A hátlap mögött egy 3300 milliamperes akkumulátor található, ami a Sony reményei szerint a Qnovo töltési technológiájának köszönhetően sokáig megtartja majd a jó kondícióját.
A Sony Xperia L2 várhatóan megfizethető lesz, de a pontos árazásáról a vállalat nem osztott meg információt a CES-en tartott bemutató idején. Ez a középkategória alsó peremén egyensúlyozó mobil még a hónap végén kereskedelmi forgalomba kerülhet.