MediaTek alapokon nyugszik az Android One

A Google a legfrissebb értesülések szerint stratégiai partnerséget létesített a tajvani chipgyártóval.

MediaTek alapokon nyugszik az Android One

A Google I/O konferencián szinte csak szoftveres újítások kerültek reflektorfénybe, de az okosórák, illetve az Android One személyében azért hardverrel is találkozhattunk. Az Android One egy nagyon érdekes megoldásnak ígérkezik, és egyre több részlet derül ki vele kapcsolatban.

A fejlesztői rendezvényen elmondták, hogy egy olyan okostelefont szeretnének megalkotni, ami tényleg nagyon olcsón lesz megvásárolhat, hogy a legtöbb vásárló megengedhesse magának; ráadásul ezzel együtt garantált, valamint gyors támogatást is kapna, hasonlóan a Nexus és Google Play Edition okostelefonokhoz. A dolog igazi pikantériája abban keresendő, hogy ezúttal a Google nem maga végzi majd a forgalmazást, hanem csak meghatározza, milyen felépítésűnek kell lennie a vasnak. Ez a készülék tehát más vállalatok márkajelzései alatt fog futni, de mindegyik cég ilyen telefonja azonos belsővel fog rendelkezni. Először a Micromax készít majd ilyen készüléket, és Indiában fogja útjára engedni, ezt követően pedig a Karbonn és a Spice köntösében lép majd színre az Android One.

A rendszer megtervezésekor minden igényre próbáltak kellően odafigyelni, ennek köszönhető például az, hogy dupla SIM támogatást nyújt a masina. Ez a képesség felénk is egyre nagyobb létjogosultsággal bír, az ázsiai országokban viszont már hosszú évek óta szinte kötelező jellegű a megléte. A telefon alapból biztosra vehető, hogy nem fog túlzottan nagy tárkapacitással szolgálni, éppen ezért egy microSD memóriakártya slot is került a fedélzetére, így mindenki gondoskodhat magának a tárhelyről. A kapcsolati lehetőségeit nem sorolták fel tételesen, csak az FM rádiót emelték ki, azt viszont lehet borítékolni, hogy 3G HSDPA modem, Bluetooth modul, GPS vevő és 802.11 b/g/n előírásoknak megfelelő Wi-Fi is található majd benne. A megjelenítője 4,5 hüvelykes átlójú lesz, és bár ekkora felületen láttunk már 720p-s felbontást, itt valószínűleg inkább qHD vagy WVGA kerülhet a felszínre. A nagy kérdés viszont az, hogy mégis milyen teljesítményre van kilátás?

Nos, erre a Google I/O ideje alatt nem kaptunk választ, a DigiTimes közbenjárásának köszönhetően viszont már kezd körvonalazódni ez is. A Google a tajvani MediaTekkel hozott létre stratégiai partnerkapcsolatot, és már azt is tudni véljük, hogy pontosan melyik lapka felel majd az Android One okostelefonok sebességéért. Állítólag egy MT6575 képviselteti benne magát, ami két processzormaggal lesz felvértezve. Ez a név már nem ismeretlen a MediaTeknél, de ez nem összekeverendő a két évvel ezelőtti megoldással, amiben még egyetlen ARM Cortex-A9 mag tevékenykedett egy PowerVR SGX531T grafikus egység társaságában. Itt valószínűleg már Cortex-A7 egységek párosával kell számolni, ahogy azt az MT6572 esetében is láthatjuk.

Azt egyelőre nehéz megjósolni, hogy mekkora sikere lesz az Android One projektnek, de az elképzelés mindenképpen jó a Google részéről. Örömteli azt látni, hogy tényleg próbálják a belépőszinten, 100 dollár alatt is a lehető legjobb felhasználói élményt garantálni. Amennyiben jól sül el a One mobil, akkor akár más területeken (gondolhatunk itt a tabletekre vagy akár az alakuló Android TV-re) is jöhetnek hasonló megoldások.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward