Új szempontot is figyelembe vesz a Google keresőmotorja
A Google keresőmotorja mától egy új szempontot is figyelembe vesz, amikor egy felhasználó által keresett szóra vagy kifejezésre találati oldalt generál. Ezentúl azok a weboldalak, amelyekre több panasz is érkezett amiatt, mert jogsértő tartalom található rajtuk, hátrébb csúsznak a találati listán, így valamivel nehezebb lesz rájuk találni - még akkor is, ha a felhasználó kifejezetten illegális tartalmak után kutat.
A keresőmotor ezentúl tehát a jogsértő tartalmakkal rendelkező weboldalak helyett az adott kifejezésre legrelevánsabb, legális tartalmakat felvonultató weblapokat helyezi előtérbe. Ettől a módszertől a vállalat illetékesei azt remélik, hogy a felhasználók legális, minőségi tartalmakhoz jutnak kereséseik során.
A sok kritika miatt léphetett érvénybe a változás
A Google-t és a többi keresőoldalt az elmúlt idők során már több kritika is érte amiatt, mert keresőikkel túlságosan könnyű illegális tartalmakhoz jutni - a kritizálók között nagy filmstúdiók és lemezkiadók egyaránt jelen vannak. A kritizálók most persze örülnek az újításnak, ugyanakkor azt is leszögezték, hogy az elkövetkező hetek, illetve hónapok folyamán figyelemmel fogják kisérni, mennyire hatékony a friss kereső algoritmus.
Az újítás hatékony működésében komoly szerepet látszik a 2009 folyamán bevezetett szűrőrendszer, amely a bejelentett jogsértő tartalmakat egy hatalmas adatbázisban összesíti. Az adatbázis tartalma az utóbbi időben egyre nagyobb sebességgel bővül: egy nap alatt annyi bejelentés kerül feldolgozásra, mint korábban a teljes 2009-es év folyamán. Az elmúlt 30 nap folyamán például több, mint 4,3 millió URL-t dolgozott fel a rendszer, ami hatalmas mennyiség.
A tévesen jogsértőnek titulált weboldalak tulajdonosai reklamálhatnak
Persze az sem elkerülhetetlen, hogy egy-egy URL-t hibásan bélyegezzenek meg, de szerencsére ebben az esetben az adott weboldal tulajdonosa "fellebbezhet" a döntés ellen. A Google a bejelentéseket óvatosan kezeli: ezek csak arra jók, hogy egy-egy weboldalt hátrébb soroljanak a találati listán, a találatok közül azonban több bejelentés után sem tűnik el az adott weblap. Az egyes URL-eket csak akkor távolítja el a keresőóriás a találati listáról, ha erre szerzői jogsértés miatt, hivatalos bírósági végzés keretén belül szólítják fel.
Vajon a rengeteg bejelentést kapó YouTube is hátrébb csúszik a találati listán?