Második helyen az Apple az okostelefonok között

A tavalyi negyedik helyről több mint 500 százalékos növekedéssel a második pozíciórara küzdötte fel magát az Apple az okostelefonok piacán.

Második helyen az Apple az okostelefonok között

A tavalyi negyedik helyről több mint 500 százalékos növekedéssel a második pozícióra küzdötte fel magát az Apple az okostelefonok piacán.

A Canalys legfrissebb elemzése az idei harmadik negyedév (július-szeptember) leszállított okostelefonjainak a darabszámát vetette össze a tavalyi év ugyanezen időszakának az értékeivel. A legelső szembeötlő tény a piac dinamikus növekedése: míg 2007 harmadik negyedévében 31 156 240 darab okostelefont szállítottak le, addig a idén az elmúlt negyedévben 39 850 100 darabot, ami 27,9 százalékos növekedés.

Tavaly is és most is az első helyen a Nokia csücsül. A jelenlegi első helyet 15 485 690 eladott okostelefonnal érte el, ami az egy évvel ezelőtti eredményhez képest (16 025 690) 3,4 százalékos csökkenés. Így az a vállalat, ami tavaly a piac több mint felét birtokolta, jelenleg "csak" a 38,9 százalékát tudja magáénak. A legerőteljesebb növekedést az Apple mutatta, míg a tavalyi harmadik negyedévben 1 107 460 darabot szállított le, addig idén több mint 6 milliót. Ez 523 százalékos növekedésnek felel meg.

A képzeletbeli dobogó harmadik fokán a RIM tartózkodik, ami a BlackBerry okostelefonjairól is ismert. Ez a vállalat a tavalyi 3 298 090 darabról 6 051 730 darabra növelte az eladásait, ami 83,5 százalékos növekedést jelent, de ez nem volt elég idén a második helyhez. Szintén nagy, 171,4 százalékos térhódítást tudhat még magának a HTC.

Operációs rendszerek terén az iPhone növekvő eladásai miatt ugyanekkora növekedést tudhat magáénak az Apple operációs rendszere is. Az első helyet azonban kétségkívül a Symbian birtokolja, aminek a részesedése még ha csökkent is 12,4 százalékkal, de még mindig az eladott készülékek 46,6 százalékán, azaz 18 583 060 darabon ezen a rendszer szolgál. A részletes táblázatok a Canalys honlapján tekinthetők meg.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward