Második generációs Surface táblák a Microsoft műhelyéből

A Surface RT utódjánál a siker érdekében újfajta elnevezési stratégiát alkalmaz majd a gyártó, ha hihetünk a jelenleg rendelkezésre álló információknak.

Második generációs Surface táblák a Microsoft műhelyéből

A Surface RT az utóbbi hónapok eseményei alapján úgy tűnik, abszolút nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, így a terméket nyugodtan nevezhetjük kudarcnak. A vállalat illetékesei a "kellemetlenségen" a jelek szerint már túl is léptek, ugyanis a Microsoft műhelyében már megkezdődött a második generációs Surface táblák tervezése, így hamarosan megérkezhet az új Surface Pro, illetve az új Surface RT modell.

Jönnek a Surface sorozat új tagjai

A Surface RT második generációs kiadása dizájn tekintetében nagyon hasonlít majd elődjére, ám hardver tekintetében már erősebb lesz, ugyanis az Nvidia legújabb Tegra SoC egysége kap majd helyet benne. Az Nvidia első embere korábban már elismerte, valóban zajlik a legújabb Surface RT fejlesztése, a feladatból pedig az Nvidia is kiveszi a részét.

A frissített hardver mellett egyéb érdekességről is lehullott a lepel. Az AdDuplex informátorai szerint két új, eddig hivatalosan még be nem jelentett Microsoft termék tűnt fel a hirdetési logokban: az egyik a "Microsoft Corporation Surface with Windows 8.1 Pro", a másik pedig a Microsoft Corporation Surface 2" nevet viseli. Előbbi a Surface Pro, míg utóbbi a Surface RT utódja lesz. Érdekes lépés a Microsoft részéről, hogy a második generációs Surface RT tábla nevéből kihagyta az "RT" jelölést, helyette csak egy kettes számot tett a Surface elnevezés mögé. A stratégia persze érthető, hiszen a rengeteg negatív kritika után mindenképpen érdemes megszabadulni az "RT" jelöléstől, a kivitelezés azonban már nem tökéletes, ugyanis a Surface 2 elnevezés félrevezetheti a vásárlókat. A probléma az, hogy a második generációs Surface RT is Windows RT operációs rendszerrel érkezik, így az ARM alapok és az OS miatt nem lesz lehetőség az x86-os alkalmazások futtatására.

Olcsóbb lesz a Touch Cover billentyűzet

A kapcsolódó hírek között egyéb érdekességeket is találunk. A Windows Phone Central szerint a Microsoft hamarosan csökkenteni fogja Touch Cover Keyboard névre keresztelt Surface kiegészítőjének árát, ami így 120 helyett már csak 80 dollárba kerül majd. A Touch Cover billentyűzettel érkező Surface RT táblák esetében szintén árcsökkentés várható, így a 32 GB-os csomag 399 dollárért, a 64 GB-os kiadás pedig 499 dollárért lesz elérhető. Az árcsökkentés a hírek szerint augusztus 30-án léphet életbe.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward