Másfél tera zölden, Samsung-módra

Bemutatta legújabb "környezetbarát" alkotását, a másfél terás EcoGreen F2EG-t a Samsung, amelynek nevéből is könnyen kikövetkeztethető fő attrakciója a hangzatos Eco-Triangle névvel fémjelzett technológia révén megvalósított alacsony fogyasztása.

Másfél tera zölden, Samsung-módra

Bemutatta legújabb "környezetbarát" alkotását, a másfél terás EcoGreen F2EG-t a Samsung, amelynek nevéből is könnyen kikövetkeztethető fő attrakciója a hangzatos Eco-Triangle névvel fémjelzett technológia révén megvalósított alacsony fogyasztása.

Ez egyebek mellett olyan fejlesztéseket is magában foglal, amely a fogyasztáson túl a mozgó alkatrészek számát is csökkenti, ezzel együtt pedig a hőtermelést és a zajkeltést is visszafogja. Szintén a mérsékelt fogyasztáshoz igyekeztek hozzájárulni azzal is, hogy három 500GB-os korongból állították össze a kapacitást, ami mondjuk a négy- és ötkorongosokhoz képest kétségkívül jelent valamit.

Mindemellett azt is büszkén jelenti a Samsung, hogy az F2EG meghajtók üresjárati módban 40%-al, írás és olvasás során pedig 45%-al gazdaságosabbak a versenytársaik hasonló kategóriájú meghajtóinál.

Interfészből az összes változat - vannak 16 és 32MB-os pufferekkel ellátott 1 és 1,5TB-os darabok is - 3Gbps-os SATA-t használ. A nagyközönség a 1,5TB-os darabra $149-nak megfelelő összeg ellenében számíthat.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward