Már több, mint 2 milliárd HDD-t szállított le a Seagate

Az első egymilliárd HDD leszállításához még 29 év kellett, a második egymilliárd merevlemezt azonban már mindössze négy és fél év alatt leszállította a gyártó.

Már több, mint 2 milliárd HDD-t szállított le a Seagate

A Seagate illetékesei a napokban jelentették be, hogy a vállalat sikeresen átlépte a kétmilliárd darabos mérföldkövet, és ez nekik sikerült először. A sikerhez persze az is hozzájárult, hogy az elmúlt évek során egyre komolyabb piaci igény mutatkozott a merevlemezes adattárakra, hála a felhő alapú infrastruktúra fejlődésének, az üzleti adattároló rendszerek egyre komolyabb adattárolókapacitás-igényeinek, és persze az átlagfelhasználóknak szánt termékeknek.

A neves nagyvállalat az egymilliárdodik merevlemezét 2008 áprilisában szállította le, a másfélmilliárdodik merevlemez pedig 2010 októberében hagyta el a vállalat raktárát. Az első egymilliárd HDD leszállításához még 29 évre volt szükség, a kétmilliárdos szint eléréséhez azonban már csak további négy és fél esztendő kellett, ami jól szemlélteti, hogy manapság mekkora igény mutatkozik a merevlemezek iránt.

Abban, hogy a második egymilliárd HDD-t ilyen hamar sikerült elkészíteni és leszállítani, kulcsfontosságú szerepet vállaltak a Seagate Kínában található HDD gyártó üzemei, amelyek még 1995-ben épültek. Ezekben a gyárakban a tavalyi év negyedik negyedévének végéig több, mint egymilliárd HDD készült.

A mobil eszközök számának növekedésével, illetve azáltal, hogy egyre több felhő alapú tartalomrögzítő rendszer áll csatasorba, egyre több digitális tartalom készül. Ezek együttesen azt eredményezik, hogy 2013 folyamán több, mint 585 millió merevlemez kerül leszállításra. 2015-re azok a háztartások, amelyek napjainkban 1 TB-nyi adatot fogyasztanak havi szinten, már húszszor több adatot fognak menteni, mint napjainkban. 2012 és 2016 között Terabájt alapon vizsgálva az éves összetett szállítási mutató növekedési ráta 30%-os értéket képvisel majd, ami igen komoly mérték - már amennyiben az IDC szakembereinek előrejelzése egybeesik majd a valósággal.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward