Már szállítja a 128 cellarétegből álló QLC NAND Flash lapkákat a kínai YMTC

Ezek viszont egyelőre csak a konzumerpiaci termékekben kapnak helyet, ugyanis a jelek szerint vannak még gondok a kihozatali aránnyal.

Már szállítja a 128 cellarétegből álló QLC NAND Flash lapkákat a kínai YMTC

A kínai Yangtze Memory Technologies egy újabb mérföldkőhöz ért, ugyanis a vállalat végre megkezdte a 128 cellarétegből álló, QLC NAND Flash alapokon nyugvó memórialapkák szállítását, amelyek első körben a konzumerpiaci termékekben juthatnak szerephez. Ezek a memórialapkák a kínai okostelefonokban és noteszgépekben kaphatnak helyet az elkövetkező időszakban, jelentőségük pedig azért is nagy, mert segítségükkel csökkenhető a külföldi technológiákkal szembeni kitettség, hiszen ezeket a lapkákat országon belül fejlesztették ki és gyártották le.

Galéria megnyitása

A tömegtermelésben lévő memórialapkák már az XStacking technológia második generációját vethetik be, amelynek köszönhetően jelentősen nőtt az adatsűrűség. Az XStacking 2.0 technológia egyébként nemcsak a 128 cellaréteggel rendelkező QLC, hanem a TLC NAND Flash lapkák gyártásában is fontos szerepet tölt be, de már a következő generációja is készül, az XStacking 3.0, ami várhatóan 2022 második felében kerülhet sorozatgyártásba.

Galéria megnyitása

Az XSTacking 2.0 keretén belül két külön legyártott szilícium-ostyát kapcsolnak össze, amelyek közül az egyik magát a NAND Flash lapkatömböt tartalmazza, míg a másik a CMOS áramkört tartalmazza, vagyis minden egyebet, ami a NAND Flash cellák működtetéséhez szükséges. Az első generációs Xstacking technológiához képest 92%-kal magasabb bitsűrűséget sikerült elérni: az új, 512 Gb-es kapacitású lapkáknál ez 8,48 Gb/mm2, míg a 256 Gb-es első generációs megoldásoknál még csak 4,24 Gb/mm2 volt. Érdekesség, hogy ez az adatsűrűség felülmúlja a riválisok 128 cellaréteggel ellátott megoldásainak adatsűrűségét (Samsung 6,91 Gb/mm2 | Micton 7,76 Gb/mm2 | SK Hynix 8,13 Gb/mm2), de azt is érdemes figyelembe venni, hogy a kínai gyártó sokkal később készült el saját termékével, addigra sokkal több tudást és tapasztaltot is szerzett, mint a többiek.

Galéria megnyitása

A 128 cellaréteggel rendelkező 3D QLC NAND Flash lapkák gyártása körül nincs minden rendben, ugyanis a korábbi beszámolók alapján a kihozatali arány nem optimális. Az egyelőre nem világos, hogy a hibákat sikerült-e elhárítani, ám az aktuális helyzet alapján úgy tűnik, még folyamatban lehet a munka, hiszen csak a kisebb profittal kecsegtető konzumerpiacot vették célba az új termékekkel, a professzionális és üzleti szegmensekbe még nem jutott el az új fejlesztés.

Neked ajánljuk

Kiemelt
Csak gépösszerakó
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ product.displayName }}
csak b2b
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap