Már népszerűbb a Tizen, mint a BlackBerry

A Samsung Z1 és a Z3 legyűrte a még állva maradt BB OS rendszerű mobilokat. Ez egy újabb jele annak, hogy a BlackBerrynek ideje változtatni.

Már népszerűbb a Tizen, mint a BlackBerry

A Strategy Analytics negyedévről negyedévre felméri, hogy a különböző mobilos operációs rendszerek milyen piaci részesedéssel rendelkeznek. Az elemzővállalatnak ebben a kimutatásában meglehetősen ritkán történik helycsere, de most éppen egy ilyen esetről számolhatunk be.

A harmadik negyedéves adatok alapján az élbolyban nem történt változás. Ez azt jelenti, hogy az Android továbbra is toronymagasan vezeti a piacot, mögötte az iOS foglal helyet, a dobogó harmadik fokát pedig magabiztosan a Windows Phone vette birtokba. Ez a sorrend valószínűleg az elkövetkezendő egy éven belül sem igazán fog megváltozni, a futottak még kategória tagjai azonban sokkal szorosabb harcot vívnak egymással.

A vezető trió mögött meglehetősen sok alternatíva verseng a negyedik helyért, amit eddig általában a BlackBerry szerzett meg, ezúttal viszont máshogy alakult a történet. A BlackBerry szekere egyébként sem fut jól már hosszú évek óta, és most egy újabb hatalmas pofonba futott bele a BB OS. A Strategy Analytics közleménye szerint már a Tizen is népszerűbb nála, ezzel a BlackBerry OS visszaszorult az ötödik pozícióba. Sajnos a pontos számadatok nem ismertek, így nem derült ki, hogy mennyivel sikerült maga mögé utasítania a Samsung és az Intel birtokát képező Tizennek a nagy múltú BlackBerryt, de ennek fényében már egyáltalán nem meglepő, hogy saját rendszerét sutba vágva már a BlackBerry is tovább lép, és inkább az Androidot erősíti a következő csúcsgépével.

A Tizenben most már egyértelmű, hogy akad potenciál. Ha nem is fogja egyhamar meghódítani a világot, a negyedik helyezést valószínűleg képes lesz megtartani. Olyan ellenfeleket kellett leköröznie a negyedik helyhez, mint a Mozilla által fejlesztett FireFox OS – ez még az árkategóriát tekintve is közvetlen riválisnak számít –, a SailFish OS, ami a finn Jolla terméke, vagy a hányatott sorsú Ubuntu Touch, mellyel a Canonical évek óta próbál érvényt szerezni.

Samsung Z3

A Tizen úgy érte el ezt az eredményt, hogy egyelőre csak erősen korlátozottan hozzáférhető, a Samsung ugyanis kizárólag Indiában forgalmazza a tizenes mobilokat. Pillanatnyilag kettő Tizent futtató okostelefon van a piacon, a szerényebb árkategóriában válogatók a Samsung Z1-gyel kerülhetnek közelebbi viszonyba, de ez tényleg végtelenül fapados, akik jó felhasználói élménnyel szeretnének gazdagodni, mindenképpen jobban járnak a Z3 modellel, és még az is csak kicsivel kerül többe száz dollárnál. A Samsung Z3 már 5 colos, HD felbontású Super AMOLED megjelenítőt kapott, és egy négymagos, 1,3 GHz-es központi chip dolgozik benne 1 GB-nyi RAM mellett. Az 5 és 8 megapixeles kamerákkal már elfogadható minőségű fényképeket lehet készíteni, a 2600 mAh-s akkumulátor pedig megfelelő üzemidőről gondoskodik.

A Samsung a hírrel egyidejűleg kiadott egy remek reklám jellegű videót. Ebben az anyagban egyebek mellett a Tizennek azon pozitívumára világít rá a vállalat, hogy rendkívül rugalmasan lehet alkalmazni. Nincs nagy rendszerigénye, így nem terheli jelentősen sem a processzort, sem a memóriát, sem pedig az akkumulátort. Ez az operációs rendszer tökéletesen teljesít okosórákon, okostelefonokon, fényképezőgépeken, televíziókon, gépjárművek esetén, valamint ha a szükség úgy hozza, akkor még akár a dolgok internetének (IoT) is megfelelő.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward