Már minden ötödik androidos telefonon KitKat fut

Az Android 4.4 továbbra is megállíthatatlanul növekszik, immáron ez a második legnépszerűbb kiadás.

Már minden ötödik androidos telefonon KitKat fut

Megjelent a Google legfrissebb elemzése arról, hogy miként oszlik el az Androidon belül a különböző rendszerek piaci részesedés. Ezt kizárólag azon készülékek alapján állítja össze a vállalat, amelyekről az elmúlt időszakban meglátogatták a Google Play Store-t, tehát aktívak a felhasználóik. A keresőóriás ezzel egyebek mellett a fejlesztők munkáját szeretné könnyíteni.

Ezek a kimutatások az Android 4.4 megjelenése óta szinte folyamatosan a legfrissebb operációs rendszerről szólnak, ami nemes egyszerűséggel annak tudható be, hogy minden korábbi kiadásnál gyorsabban tör előre. A KitKat lendülete sokáig olyan komoly volt, hogy egymás után többször is sikerült 60 százalékos előrelépést felmutatnia, de mostanra azért kicsit kifogyott a szufla. Ezúttal a múlt hónapban feljegyzett 17,9 százados részesedése 20,9-re növekedett, ami még mindig csaknem 17 százalékos előrelépés egy hónap alatt, így igazából szégyenkeznie továbbra sincs miért. A növekedési sebesség egyébként minden bizonnyal azért csökkent, mert a legtöbb nagy gyártó mostanra túl van az előzetesen betervezett frissítéseken. Akadnak ugyan még napjainkban is olyan régebbi készülékek, amikre még csak most érkezik az Android 4.4, ilyen példának okáért az ASUS Padfone Infinity és Fonepad Note 6, ám jellemzően inkább már csak az új eladásoknak köszönhető az előrelépés. A mostani eredménynek köszönhetően a KitKat kódnevű rendszer a népszerűségi lista második helyét bérelte ki magának – az Android 4.2-t utasította egyel hátrébb a 4.4.

A Jelly Beanként napvilágot látott trió tagjai továbbra is megjelenési sorban követiek egymást, és a jelenlegi kilátások szerint ez még nagyon sokáig így is marad. Az Android 4.1 a teljes mezőnyt figyelembe véve is vezeti a sort a 26,5 százalékos piaci részesedésével, ám szépen lassan fogyatkozik a 4.1-es készülékek száma, úgyhogy lehet, hogy már nem sokáig ül az első helyen. Az Android 4.2 tisztes távolból figyeli az eseményeket a maga 19,8 százalékával. Mivel ez a verzió olyannyira stabilan szerepel, hogy még egy tizeddel növelte is a szerepvállalását az előző havi számokhoz képest, valószínűleg év végére, 2015 elejére az Android 4.1 elé keveredhet. Az Android 4.2 főleg a távol-keleten népszerű még mindig, most is jönnek ezzel olyan újdonságok, mint például az Archos 50 Neon. Az utolsó Jelly Bean, az Android 4.3 az említettek harcába már sosem fog beleszólni, mivel legutóbb is csak 9 százalékkal büszkélkedhetett, ebből pedig mostanra 7,9 % maradt meg. Hiába hozott olyan újításokat ez a variáns, mint például az OpenGL ES 3.0 API és a Bluetooth Low-Energy modulok támogatása, sosem vált igazán népszerűvé. Jóformán csak a felsőbb kategóriás okostelefonok és tabletek "ízlelték meg" a benne rejlő lehetőségeket, mert hamar jött az evolúciós lépcső következő foka az Android 4.4 alakjában.

A modernebb Android kiadások előfutára, az Android 4.0 Ice Cream Sandwich egykor szebb napokat is megért, de az Android 2.3-at sosem tudta megelőzni, pedig a Google tervei szerint ez vette volna át a Gingerbreadtől az uralmat. Az Android 4.0 most már csak 10,6 százalékot tudhat a magáénak, és folyamatosan csökken ez a szám, mivel egy hónapja még 11,4 % szerepelt a neve mellett. A matuzsálem szerepében tetszelgő Android 2.3 érdekes módon elég jól tartja még most is magát, mindössze 0,1 százalékkal csökkent a piaca a korábbi 13,6 %-ról. Az eredetileg csak okostelefonokra tervezett rendszer a legelső táblagépekkel is bevetésre került anno, így akár még ilyen készülékek is lehetnek ebben a rétegben. A lista végén ezúttal is a FroYo kódnév alatt fejlesztett Android 2.2 áll, és immáron több hónapja tartja a hajszálnyi 0,7 százalékát.

Az Android L egyelőre nem tűnt fel ebben a kimutatásban, de egyébként már elérhető kézi telepítéssel, a telepítőcsomagot a Google-től lehet letölteni. Valószínűleg többen már próbára is tették ezt a variánst a Nexusukon, így néhány tized százaléka már akadna, de a Google egyelőre nem számol a béta állapotban lévő rendszerrel.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward