Az elmúlt évek során az Apple többször is problémával szembesült amiatt, mert az iPhone-ok gyártása a mai napig túlságosan központosított. Pedig számos esetben volt figyelmeztető jel, hogy ezen változtatni kellene, a cég azonban nem tanult a hibáiból, és ez tavaly sokba került neki.
2022 második felében sorozatos problémákba futott az Apple, ami miatt az iPhone 14 széria gyártása jelentősen belassult, és a cégnek menet közben kellett döntenie nehéz ügyekben. Előbb a szigorú COVID-19 korlátozások miatt lassult be az okostelefonok termelése éppen az iPhone 14 rajtja idején, majd nem sokkal később a munkások lázadni kezdtek az elmaradó kifizetések és a rossz munka/életkörülmények miatt.
Kénytelen volt felismerni az Apple, hogy bármennyire is sokba kerül több helyen kiépíteni kellő gyártókapacitást, kénytelen lesz ezt a partnereivel együttműködve megoldani, mert ezeket a helyzeteket nem engedheti meg magának. A több billió dollárt érő vállalat legfőbb bevételi forrása forog kockán, amikor az iPhone-ok gyártása nem tud terv szerint menni. Már most látható eredménye van annak, hogy a cég igyekszik erőteljesebben diverzifikálni a készülékek előállítását.
A Bloomberg értesülései szerint Tamil Nadu tartományban, Indiában elkezdték az iPhone 15 sorozat tagjai gyártani. Arra számítani lehetett, hogy ez gyorsabban fog menni, mint egy évvel ezelőtt az iPhone 14-nél ment, de a várakozásokhoz képest is jobb időt futottak a szakemberek. A tervezettnél hamarabb sikerült mindent megoldani, hogy az okostelefonok összeszerelése elindulhasson. A Sriperumbudur városa mellett található üzem egyelőre tehát a jelek szerint jól vizsgázik.
Viszonyításképpen, az iPhone 13 széria gyártás Indiában 2022 áprilisában indult el, szóval több mint fél évvel a rajtot követően, majd tavaly az iPhone 14 előállítása már hetekkel a bemutató követően, szeptember végén megkezdődött. Most pedig még nem futott be az iPhone 15, de már elkezdték az összeszerelését Indiában. Nem lenne meglepő, ha az iPhone 16 sorozatnál már nagyjából egyszerre indulna a kínai és az indiai termelés.
Nemcsak a gyorsaság, a kapacitás is fontos. Az iPhone 15 előre láthatólag már lényegesen nagyobb példányszámban fog Indiában készülni, mint az iPhone 14. Az iPhone 14 esetében a mobilok mindössze 7 százaléka született indiai üzemekben, míg az iPhone 15-nél már ez az arány egészen biztos, hogy 10 százalék felett alakulhat. Az új gyártósoroknak köszönhetően a Foxconnt jelenleg csak az alkatrészellátás korlátozza. Mivel egyelőre a komponensek még többnyire import révén érkeznek Indiába, de idővel ez is változni fog.
Gyorsan és hatékonyan sikerült felskálázni az indiai üzemek termelését. Ráadásul a Foxconn mellett a gyártásból hamarosan a Pegatron és a Wistron is kiveszi majd a részét. Ez utóbbi bérgyártót éppen felvásárolja a Tata Group, és az akvizíciót követően még erősebb viszony alakulhat ki az Apple-lel. Így a Tata lesz az első valóban indiai gyökerekkel rendelkező iPhone gyártó. Az akvizíciót követően igyekszik majd a Tata arra törekedni, hogy minél jelentősebb szerződéseket tudjon kalap alá hozni az Apple-lel.
A gyártással kapcsolatos információk mellett új pletyka, hogy az Apple azon túl, hogy az új modelleket már az USB-C csatlakozóval szerelte fel, talán támogatni fogja a Thunderbolt technológiát is. Belső felvételek tanúskódnak arról, hogy a Thunderbolt része lehet a készülékeknek, ugyanis egy olyan chipet vélnek felfedezni a csatlakozó társaságában, ami a Thunderbolt csatlakozóknál jellemző. Ha pedig így alakul, az azt jelenti majd, hogy egészen brutális sebességű adatátvitelt lehet majd megvalósítani a megfelelő számítógépekkel.
Az iPhone 15 termékcsalád vélhetően szeptember második felében futhat be.