Shop menü

MÁR ÉRIK AZ ANDROID 13 ÚJABB NAGY FRISSÍTÉSE, ÉRDEKES DOLGOKAT HOZ

Befutott a bétaprogramban résztvevők számár az Android 13 QPR2 beta 1, és bár még nincs benne minden fejlesztés, már így is lehet látni újításokat.
Szécsi Dániel
Szécsi Dániel
Már érik az Android 13 újabb nagy frissítése, érdekes dolgokat hoz

A Google folyamatosan dolgozik azon, hogy az Androiddal többet nyújtson a felhasználóknak, főleg azoknak, akik Pixel okostelefont alkalmaznak. Az időközi fejlesztések java a Pixeleknek szokott előnyökkel járni, nem régen jelent meg például a Pixel Feature Drop csomag, most pedig arról jöttek hírek, hogy a színfalak mögött felbukkant az Android 13 QPR2, vagyis a második negyedéves platformfrissítés első bétája.

A támogatott Pixel eszközökre lehet ezt az újdonságot telepíteni, és a Pixel 7 széria tagjaival lehet a fejlesztéseket minden esetben kihasználni. De egyébként a Pixel 4a-tól kezdve minden újabb Pixelen igénybe vehető, ha a felhasználó vállalkozó szellemű. Az első beszámolók szerint változik majd az ablakkezelő rendszer az Android asztali módjában.

Galéria megnyitása

Amikor az asztali mód aktiválásra kerül, szabadon lehet majd mozgatni az alkalmazások ablakait, állítható lesz a megjelenés formátuma, mozgatni lehet a képernyőn bárhova, lesz egy lebegő címsor is a kezelés könnyítésére. Egyszerűbb lesz számos művelet végrehajtása, és könnyebben lehet majd osztott képernyőre rendezni a tartalmakat.  

Galéria megnyitása

Változik az óra megjelenítése az értesítési panelen. Nagyobb lesz a jobb felső sarokban az idő kiírása, és a dátum elhelyezése is módosulni fog az órával együtt. Könnyebb lesz leolvasni a pontos időt, de ennek más jelentősége nem lesz, csak a dizájn finomításáról szól ez a változtatás. Szintén grafikus fejlesztés lesz, hogy többször futhatnak bele az emberek például az elhomályosítást effektbe.

Galéria megnyitása

Több Pixel esetében lehetőség lesz alacsonyabb felbontást beállítani. A Quad HD+ kijelzővel szerelt modelleknél alkalmazható lesz Full HD+ beállítás. Ennek köszönhetően csökkenthető a fogyasztás, és értelemszerűen kitolható valamelyest az üzemidő, miközben a felhasználó jó eséllyel szinte semmit nem vesz észre ebből a normál napi használat során.

A Health Connect applikációt innentől már nem kell külön keresni és letölteni. Az Android új egészségügyi központja előre telepítve része lesz a rendszernek, így elérhetőbb lesz mindenki számára. Ez a korábbi információknak megfelelően képes lesz majd feldolgozni sok más platformról származó adatot, és ezeket együtt tudja kezelni, leegyszerűsítve így a felhasználók dolgát.

Galéria megnyitása

A térbeli hangzást újra elérhetővé teszi majd a Google a Pixeleknél, nevezetesen a Pixel 6 és 6 Pro, valamint a Pixel 7 és 7 Pro modellek esetében. A képernyőmentések készítésekor már lesz olyan opció is, hogy csak egy részét fogja megörökíteni a rendszer, és lehet például a teljes kép helyett csak egy adott alkalmazásablakot is rögzíteni.

Érdekes fejlesztésnek ígérkezik, hogy lesz adaptív rezgési opció, ami képes lesz szabályozni a vibrációt a mobil állapotának függvényében. Ha az ember éppen kézben fogja a készüléket és a kijelző fel van oldva, akkor éppen csak jelezni fog, míg ugyanarra a tevékenységre erőteljes vibrációval fog reagálni, ha mondjuk, egy asztalon pihen vagy zsebben van. A csengőhangot és az értesítések hangerejét pedig külön lehet szabályozni, ahogy az korábban is volt már, csak ezt a Google időközben egyesítette, most pedig újra elválaszthatja.

Végül egy olyan módosítást is rejt az Android 13 QPR2 beta 1, hogy az ujjlenyomat-olvasós azonosításnál megadható lesz, hogy csak a felnyitott képernyő esetén üzemeljen a biometrikus szenzor. Ezzel elkerülhető sok esetben a véletlen feloldás, ami abból ered általában, hogy az ember csak meg akarja fogni a telefont, de pont oda nyúl, ahol az ujjlenyomat-olvasó található, és erre felold a szerkezet.

Galéria megnyitása

Ezt a frissítést előre láthatólag csak februárban vagy még később adja majd ki a Google az okostelefonok számára. Egy ideig tehát még béta verzióban fog futni, és azok próbálhatják ki, akik belépnek a hosszú ideje futó Beta Programba – és persze támogatott Pixel mobillal rendelkeznek.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére